2009/09/24
Válogatásunkból kiderül, hogy a csoki milyen jól variálható alapanyag: fahéjjal és naranccsal is isteni, az ét a fehérnek jó barátja, és érdemes olajos magvakkal is párosítani. 5 finom keksz a délutáni kávé mellé álmos hétköznapokra és pörgős hétvégékre.
Ropogós csokis-mogyorós keksz
Hozzávalók 18 darabhoz:
10 dkg vaj
9 dkg cukor
1-2 tk. házi vaníliás porcukor
1 tojás
5 dkg aprított/darált törökmogyoró és mandula vegyesen (vagy csak az egyik)
10 dkg liszt
csipet só
1,5 tk. sütőpor
1/2 kk. őrölt fahéj
4 dkg cornflakes vagy esetemben Dinkel Hafer Crunchy az Almaturától
4 dkg csokilencse vagy aprított ét-/tejcsoki
A puha vajat habosra kevertem robotgéppel először a cukrokkal, majd a tojással. A lisztet egy tálba szitáltam, belekevertem a sütőport, a fahéjat és a sót és fokozatosan a vajas masszához kevertem, végül beleforgattam a csokit és a pelyhet is. A még ragadós tésztát folpackba csomagolva fél órára mélyhűtőbe tettem, majd kézzel diónyi gombócokat formáztam belőle. Sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgattam őket egymástól a lehető legnagyobb távolságra és egy villával kicsit kilapítottam mindegyiket.
Előmelegített sütőben 180 fokon sültek (hagyományos mód) 12 percig. Rácsra szedve hagytam őket hűlni.

Fahéjas-csokis keksz
Hozzávalók kb. 20 darabhoz:
20 dkg liszt átszitálva
7,5 dkg barna cukor
1/4 tk. só
1/4 tk. őrölt fahéj
8 dkg csoki (pl. étcsoki és fehér csoki vegyesen apróra vágva)
1 tojás
10 dkg vaj
A hozzávalókat egy nagy tálban kézzel tésztává gyúrom. A sütőt közben előmelegítem 180 fokra, egy tepsit kibélelek sütőpapírral. A tésztából diónyi darabokat veszek, golyóvá formázom, majd a tepsire téve egy villával kicsit kilapítom őket. Végül hagyományos üzemmódban kb. 15 perc alatt készre sütöm a kekszeket (akkor jó, ha az alja már szép barna, de a teteje még világos, így nem lesz a végén betonkemény).

Duplacsokis cookie
Hozzávalók 40 darabhoz:
30 dkg liszt
3,5 dkg cukrozatlan kakaópor
pici só
1 tk. sütőpor
15 dkg keserűcsoki pl. tibi vagy Boci (eredetileg 25 dkg)
7,5 dkg fehércsoki
22,5 dkg puha vaj
30 dkg cukor (lehetőleg fele barna, fele fehér)
1 cs. vaníliás cukor
2 tojás
A lisztet a kakaóval egy tálba szitáljuk, hozzákeverjük a sót és a sütőport és az apró kockára vágott csokikat. Egy másik tálban habosra keverjük a vajat a cukorral, hozzáadjuk a tojásokat, végül kézzel egy keverőlapát segítségével fokozatosan belekeverjük a lisztes keveréket. Jó sűrű tészta lesz az eredmény. Ebből kiskanállal kis kupacokat pakolunk egy sütőpapírral bélelt tepsire. Hagyjunk helyett közöttük, mert elfekszenek. Előmelegített sütőben (légkeverésnél 170 fok, amúgy 190) 10 percig sütjük. Kicsit hűlni hagyjuk, aztán tálra szedjük.

Zebracsíkos csigák
Hozzávalók kb. 40 darabhoz:
40 dkg liszt
csipet só
1 mokkáskanál szódabikarbóna
20 dkg vaj
15 dkg cukor
1 tojás
1 tk. házi vaníliás porcukor (vagy 1 zacskó vaníliás cukor)
10 dkg fehércsoki
10 dkg étcsoki
1 ek. instant kávépor
2 ek. cukrozatlan kakaópor
A lisztet egy tálba szitáltam, elkevertem a sóval és a szódabikarbónával. Hozzámorzsoltam a vajat, belekevertem a cukrot, majd a tojással és a vaníliás cukorral sima tésztává gyúrtam. Két egyenlő részre osztottam.
Forró vízfürdő fölött megolvasztottam mindkét csokit, kevergetve kicsit hűlni hagytam őket, majd az egyiket az egyik adag tésztába, másikat a másikba dolgoztam bele.
Az így kapott két tésztagolyót folpackba csomagolva 1 órára hűtőbe tettem.
Ezután alul folpackon kinyújtottam a kétféle tésztát, úgy, hogy egyforma méretűek legyenek (cél a téglalap alakzat). A sötétet tettem alulra, ráborítottam a világosat, kicsit összenyomkodtam őket, majd a sötét alatt lévő folpack segítségével a hosszabb oldalnál kezdve feltekertem. A tekercset 2 órára behűtöttem, majd kb. fél centis szeleteket vágtam le belőle egy éles késsel. Az így kapott korongokat sütőpapírral bélelt tepsire raktam és előmelegített sütőben 180 fokon (hagyományos mód) 10-12 perc alatt megsütöttem. (Ne hagyjuk megbarnulni a tetejét, mert akkorra már megkeményedik. Maradjon szép világos, akkor lesz omlós.)
Sütés után hagyjuk kihűlni, addig ne bizgessük, mert törik.

Csokis-narancsos keksz
Hozzávalók kb. 50 darabhoz
30 dkg étcsoki
10 dkg vaj
1 tk. vaníliaaroma
3 tojás
22 dkg cukor
10 dkg liszt
fél tk sütőpor
csipet só
15 dkg csokidara
1 narancs reszelt héja és 2 ek narancslé
A csokit darabokra törjük és gőz fölött, vagy simán egy kis lábosban kicsi lángon megolvasztjuk. Hozzáadjuk a vajat és a vaníliaaromát, és addig keverjük, míg a vaj is teljesen elolvad és sima krémet kapunk. A tojásokat habosra keverjük a cukorral, egy másik tálban a lisztet a sütőporral és a sóval. Mindent hozzáadunk a csokis-vajhoz, jól elkeverjük, a végén belekeverjük a csokidarát és hűtőbe tesszük egy órára.
Előmelegítjük a sütőt 180 fokra, elővesszük a masszát és kis golyókat formázunk belőle, rárakjuk a tepsire, egymástól viszonylag távol, majd ha megtelik a tepsi, a golyókat tenyérrel, vagy egy pohár aljával kilapítjuk. 12 percig sütjük, majd megvárjuk míg teljesen kihűl. Fémdobozban tároljuk.

Címkék, kategóriák
Címkék: csokoládé, kekszKategória: Csoki


