Séfpárbaj 1.

Gasztrotipp
2009/09/15

Külföldi magazinokban és tévéműsorokban gyakran láthatjuk, ahogy egy neves séf versenyre kel egy civil szakáccsal és mindketten elkészítik ugyanazt az ételt, saját,  legjobbnak vélt receptjük alapján, majd egy néhány fős zsűri – nem tudva, melyik ételt ki készítette – pontozással eldönti, melyik volt a jobb.

 

Mi is valami hasonlóra vállalkozunk „Séfpárbaj” rovatunk keretében, de itt kivételesen nem egy profi és egy amatőr szakács áll ki egymás ellen, hanem két jól ismert séf receptje alapján készül el ugyanaz az étel, az eredményről pedig – hasonlóan a fentiekhez – független zsűri dönt.

Az első fordulóban Nigella Lawson és Nigel Slater (az egyszerűség kedvéért a továbbiakban Slater) limetortája versengett egymással, az alábbi receptek alapján:

Nigella receptje

Tészta:
200 g keksz (hobbits)
50 g puha vaj

Krém:
5 nagy tojássárgája
4 dl cukrozott sűrített tej
3 lime reszelt héja
1,5 dl limelé (kb 4-5 db lime leve)
3 nagy tojásfehérje

Előmelegítjük a sütőt 160 fokra. A kekszet a vajjal robotgép segítségével zsíros morzsává keverjük, a masszával kitömködjük a sütőformákat, úgy hogy peremük is legyen. Ha mind megvan, hűtőbe tesszük őket és míg hűlnek, elkészítjük a krémet.

Jó sűrűre felverjük a tojássárgákat, hozzáadjuk a sűrített tejet, a reszelt limehéjat és a limelevet. Külön tálban közepesen kemény habbá verjük a tojásfehérjéket és óvatosan a lime-os keverékbe forgatjuk. A tésztával bélelt formákba öntjük a krémet és 25 percig sütjük, míg a töltelék megszilárdul.

 

Slater  receptje

Tészta:
170 g liszt
50 g cukor
90 g vaj
1 tojássárgája
1 ek hideg víz

Krém:
6 nagy tojás
250 g cukor
2 lime reszelt héja
kb. 160 ml-nyi limelé (5-7 db lime leve)
175 ml tejszín

A hideg vajat és az összes többi hozzávalót gyors mozdulatokkal összegyúrjuk, majd gombóccá formáljuk, folpackba csomagoljuk és félórára hűtőbe tesszük. Addig kivajazzuk a sütőformát/formákat.

Ha letelt a félóra, előmelegítjük a sütőt 180 fokra, a tésztával kibéleljük a sütőformákat, sütőpapírt és nehezéket (pl. babot) helyezünk rá, azaz vakon sütjük 10 percig (hogy ne púposodjon fel a tészta), majd eltávolítjuk a sütőpapírt és a nehezékként használt babot és további 5 percig sütjük. Ha kész, a sütő hőmérsékletét 150 fokra csökkentjük.

Közben elkészítjük a krémet: A cukrot és a tojásokat alaposan elkeverjük, hozzáadjuk 2 lime reszelt héját és a kb 160 ml-nyi limelevet, majd a legvégén a tejszínt. A tésztára öntjük a krémet és 45-50 percig sütjük 150 fokon.

 

 

Ahogy az a receptek alapján látszik, két alapvető különbség van a limetorták között. Az egyik az, hogy Nigella morzsásra tört, vajjal elkevert kekszet használ alapként, míg Slater egy klasszikus omlóstésztát vett alapul. A másik különbség a krémben rejlik, mégpedig az, hogy Nigella krémje a felvert tojásfehérje és a sűrített tej révén könnyedebb, mint a másik krém. Elkészítés tekintetében egyértelműen Nigella receptje egyszerűbb, hiszen ott egyetlen sütéssel elkészül az egész, míg az omlós tésztaalap miatt Slater lime-tortáját kétszer sütjük, először a tésztát, majd a tésztával együtt a krémet. De mit mond a zsűri, aki kizárólag az ízek alapján dönt?

A zsűri értékelése:

A független zsűri értékelése alapján Nigella limetortája egyértelműen jobbnak bizonyult, 5-ből 4-en határozottan azt tartották finomabbnak. Elmondásuk szerint Slater limetortája „jellegtelenebb, nem érződik annyira a lime íze”, „ízetlenebb, veszendő”, míg Nigelláé „klasszisokkal jobb, a tésztája sokkal, sokkal finomabb, omlósabb”. A krémben két zsűritag állítása szerint nem volt jelentős különbség, de mivel Nigella tésztája finomabb volt, ezért egyértelműen rá voksoltak. Egyetlen ellentétes szavazat volt, aki szerint Nigella süteménye lényegesen szárazabb, Slater limetortájában viszont szerinte a krém sokkal finomabb és összességében az egész jobban ízlett. Az utóbbi zsűritag nem is bírta legyűrni Nigella lime-tortáját Slateré után, míg a másik négy zsűritag mindkét tortát sikerrel abszolválta.

A séfpárbaj első fordulójában tehát az eredmény:

Nigella Lawson  - Nigel Slater: 4-1


Ossza meg ezt az oldalt ismerőseivel!
  • Digg
  • Sphinn
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Mixx
  • Google
  • Yigg

2 Hozzászólás »

Rendezés: legrégebbi hozzászólások

VN:F [1.8.4_1055]
 Szavazatok: 0.0/10 (0 szavazat)
Asztalos Zsuzsa
Receptek: 14 db
Hozzászólások: 7 db
Teljes profil
Összes recept

Ez a rovat nagyon jó ötlet, nekem nagyon tetszik.

Comment by Asztalos Zsuzsa — 2009/10/26 @ 15:36

VA:F [1.8.4_1055]
 Szavazatok: 0.0/10 (0 szavazat)

Receptek: 0 db
Hozzászólások: 0 db
Teljes profil
Összes recept

Ez nagyon eredeti ötlet, gratulálok! Mi lesz a következő?

Comment by Moni — 2009/10/28 @ 08:28

RSS csatorna. TrackBack URL

Szólj hozzá

Security Code: