Fehérboros rozmaringleves balzsamszirupos csirkemájjal

VN:F [1.8.6_1065]
Értékelés: 0.0/10 (0 szavazat)
Recepttárba teszNyomtatás

Tim Mälzer receptje.

Hozzávalók

1 vöröshagyma
3 ág rozmaring
10 dkg vaj
1 ek. liszt
1,5 dl fehérbor
2 dl tej
8 dl víz (jobb esetben alaplé)
fehér bors
1 dl habtejszín

0,75 dl balzsamecet
4 ek. nádcukor
1/2 tk frissen őrölt bors

6 csirkemáj
frissen őrölt bors

Elkészítés

A hagymát megtisztítjuk, apró kockákra vágjuk.
A rozmaringleveleket leszedegetjük, felaprítjuk.
Egy lábasban 1-2 ek. vajat hevítünk és üvegesre pároljuk benne a hagymát.
Egy idő után a rozmaringot is hozzákeverjük.
Mikor kész, megszórjuk a liszttel, elkeverjük és felöntjük a borral. Keverés közben a tejet és a vizet/alaplevet is hozzáadjuk.
Sózzuk és fehérborssal fűszerezzük. Kis lángon, néha kevergetve kb. 20 percig főzzük.

Közben a balzsamecetet a cukorral egy kis lábaskában felforraljuk. Beletekerjük a feketeborsot és addig főzzük, míg sziruposra sűrűsödik.

A csirkemájat hideg vízbe áztatjuk néhány percre, hogy a vér kiázzon belőle.
Utána szárazra törölgetjük, hústűvel megszurkáljuk, majd megsózzuk.
A maradék vajat megolvasztjuk egy serpenyőben és közepes lángon kisütjük benne a májat.
Mikor már jól átsültek, kiszedegetjük és beleforgatjuk a balzsamszirupba, majd egy tálra szedjük.

A levest botmixerrel pürésítjük, majd egy szűrön átszűrjük. Az így kapott levet, ha közben kihűlt volna, felmelegítjük és beleforgatjuk a közben felvert tejszínt. A májjal tálaljuk.

Tapasztalatok

A tálalás és fogyasztás felvet problémákat: evés közben jött az ötlet, hogy lehetne a májat kis tálkán villával szervírozni, a levest mellé pedig üvegpohárban kínálni. Minden falat mellé egy korty leves.

Címkék, kategóriák

Elkészítési idő: 30-60 perc
Napszak: Ebéd
Típus: húsétel, leves
További címkék: balzsamecet, csirkemáj, fehérbor, karácsonyi étel, rozmaring, tim mälzer, tojásmentes étel
Kategória: Recept

Kapcsolódó receptek:

Rizottó balzsamszirupos csirkemájjal
Fehérboros körteleves túrógaluskákkal
Fehérboros kukorica-krémleves sült baconnel
FEHÉRBOROS CSILLAGTÖK-KRÉMLEVES PIRÍTOTT TÖKMAGGAL
Tagliatelle tejszínes csirkemájjal
Fehérboros újkrumpli rukolával
Fehérboros mandarinkrém leves
Baconbe tekert csirkemellfilé fehérboros zöldségekkel.
Karácsonyi puding gyömbéres-fehérboros körtepürével
Sült kacsacomb vörösboros-balzsamecetes párolt fügével




Szerző

kicsiVu
Receptek: 402 db
Hozzászólások: 20 db
Teljes profil
Összes recept
Ossza meg ezt az oldalt ismerőseivel!
  • Digg
  • Sphinn
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Mixx
  • Google Bookmarks
  • Yigg

Nem érkezett még hozzászólás »

Még nem érkezett hozzászólás

RSS csatorna. TrackBack URL

Szólj hozzá

Security Code:

Péksuli Limarával a Gasztrotippen
Pite-péntek a Gasztrotippen
Gasztrotipp on Facebook
Gasztrotipp.hu - Receptgyűjtemény