Hozzávalók
1 dl olívaolaj
6+2 gerezd fokhagyma
1-2 szárított chilipaprika (vagy fél friss)
1 kg csiperkegomba (inkább kisebbek)
1 ek. liszt
1 dl fehérbor
1 kis csokor petrezselyem
só
frissen őrölt bors
Elkészítés
Először elkészítjük a petrezselymes öntet alapját: 2 gerezd fokhagymát megpucolunk és felaprítunk.
A petrezselymet megmossuk, lerázogatjuk, a leveleit letépkedjük és apróra vágjuk.
Mindkettőt belekeverjük egy kis tálkában az 1 dl fehérborba, majd sózzuk, borsozzuk és félretesszük.
A gombákat meghámozzuk és nagyságuktól függően feldaraboljuk.
Én kisebbeket vettem, azokat negyedeltem (hogy könyebben megsüljenek).
A chilit kimagozzuk, felaprítjuk.
Egy (grill)serpenyőben felhevítjük az olajat, aztán kis lángon megpirítjuk a fokhagymát, majd nagy lángon hozzáadjuk a gombát és a chilit és folyamatos keverés mellett addig sütjük, míg a gombák elveszítik víztartalmukat (a serpenyő méretétől függően a gombát több adagban kell kisütni és a végén mindet beletenni és úgy leönteni a szósszal).
Ekkor sózzuk, borsozzuk, majd kis lángon addig pároljuk, míg a leve besűrűsödik.
Ekkor megszórjuk liszttel, elkeverjük és keverés közben adagoljuk hozzá a boros elegyet is. Kicsit főzzük, míg a szósz szépen besűrűsödik és a gombák láthatóan „al dente” állapotba kerülnek (nem kell teljesen puhára főzni, csak roppanósra).
Pirítóssal tálaljuk. Egész pontosan én a felkarikázott bagettet a serpenyő alján maradt fűszeres olajban kicsit megpirítottam és azzal kínáltam.
Címkék, kategóriák
Elkészítési idő: 30-60 percNapszak: Vacsora
Tájegység: spanyol
Típus: köret, tapas, vegetáriánus étel, zöldséges étel
További címkék: cukormentes étel, gomba, petrezselyem, tejmentes étel, tojásmentes étel
Kategória: Recept
Kapcsolódó receptek:
Szerző
|
|
|
kicsiVu Receptek: 402 db Hozzászólások: 20 db Teljes profil Összes recept |




Bocsi kemeny leszek ..a majom farkatlan volt?
Comment by Czego Tibor — 2012/06/25 @ 17:17