
Hozzávalók
50 dkg túró
3 marék cukor (ha lehet vaníliás, de ha nincs vaníliás kristálycukrunk, akkor mehet bele aroma is)
2,5 dl búzadara
3 tojás
20 szem sárgabarack
zsemlemorzsa
mandula
makadámdió
kevés olívaolaj
Elkészítés
A túrót összegyúrom a búzadarával, cukorral és tojással. Berakom a hűtőbe és hagyom kb. fél napot állni. (Munka előtt összeállítottam és utána megfőztem).
A barackokat megmosom, kimagozom, majd minden fél barackot 4 részbe vágok.
Felteszem a vizet forrni, amiben a gombócok ki fognak főni.
A mandulát és a makadámdiót konyhai aprítóval kicsit durvábbra vágom, majd összekeverem a zsemlemorzsával.
Ezt a keveréket kevés olajon finoman megpirítom.
A túrós masszát kiveszem a hűtőből, majd gombócokat formálok belőle úgy, hogy a közepébe egy-egy darab barackot helyezek.
Lobogó vízbe dobom, majd hagyom, hogy megfőjenek. Amikor a gombócok feljönnek a víz tetejére, akkor főttek meg.
Kiemelem őket szűrőkanállal és megforgatom a mandulás, makadámdiós morzsában a gombócokat.
A megmaradt barackot leforrázom, majd lehúzom a bőrüket és kimagozom őket.
Egy lábasban felhevítek egy kevés vizet (kb. 0,5 dl), beleszórok két maréknyi nádcukrot és szirupot főzök belőle. Miután a szirup besűrűsödött hozzáadom a forrázott barackokat, és alacsony fokozaton főzöm őket úgy negyed órát a szirupban.
Ezután fogom a botmixert és leturmixolom a barackot (egy kicsit darabosra hagyom).
A morzsában meghempergetett gombócokat meglocsolom a barackszósszal és tálalom is.
Tapasztalatok
Melegen és hidegen egyaránt finom.
Címkék, kategóriák
Elkészítési idő: 30-60 percNapszak: Ebéd, Vacsora
Típus: desszert, vegetáriánus étel
További címkék: búzadara, dió, sárgabarack, túró
Kategória: Nap receptje, Recept
Kapcsolódó receptek:
Képek
Szerző
|
|
|
Reni Receptek: 168 db Hozzászólások: 33 db Teljes profil Összes recept |


