
Hozzávalók
28 dkg liszt
egy sütőpor
30 dkg nádcukor
2 evőkanál szódabikarbóna
2 evőkanál fahéj
fél evőkanál szerecsendió
fél evőkanál őrölt gyömbér
17,5 dkg mazsola (ezt kihagytam)
fél teáskanál só
négy felvert tojás
20 dkg olvasztott vaj
egy narancs reszelt héja
egy evőkanál narancslé
50 dkg reszelt sütőtök/ sült sütőtök kihűtve
A töltelékhez
25 dkg mascarpone
4-5 evőkanál porcukor
egy lime leve és reszelt héja
fél citrom leve
Elkészítés
A sütő előmelegítésével kezdem,- nagyon gyorsan kész a tészta összeállítása – légkeverésen 160 fokra, egyéb esetben 180 fokra állítom. A sütőformát kibélelem sütőpapírral, majd összekeverem a tésztát.
A szárazanyagokat – az első kilenc hozzávalót- összekeverem egy nagy tálban.
Másik mélyebb edényben a felvert tojást és az olvasztott vajat kikeverem, beleteszem a narancshéjat- és levet is, majd beleszitálom a szárazanyagokat és fakanállal összeforgatom. Végül hozzáadom a tököt is.
A masszát a sütőformába öntöm, és az eredeti recept szerint 30 perc alatt, szerintem meg 50-55 perc alatt megsütöm. A süteményt rácsra téve teljesen hagyom kihűlni.
A töltelék hozzávalóit kikeverem, és a kihűlt, félbevágott tortát megtöltöm vele. Lehet a krémsajtos tölteléket a torta tetejére kenve mázként is használni.
A süteményt hűtőben tárolom, de szobahőmérsékleten tálalom.
Címkék, kategóriák
Kategória: ReceptKépek
Szerző
|
|
|
Asztalos Zsuzsa Receptek: 14 db Hozzászólások: 7 db Teljes profil Összes recept |



Receptek: 9 db
Hozzászólások: 4 db
Teljes profil
Összes recept
Oh, ez nálunk biztos hamar elfogyna! Nagyon szép és igazán csábító.
Comment by Garffyka — 2009/10/28 @ 14:49