Karácsony közeledtével arra gondoltunk, hogy érdekes lenne körülnézni, mivel készülnek a gasztrobloggerek. Mivel nem kérdezhetünk meg mindenkit, ezért kisorsoltunk 10 nevet, akiktől megkérdeztük, mit jelent számukra a karácsonyi készülődés a konyhában és mit terveznek az idei karácsonyra. Tíz nap, tíz blogger. Ma Csicseriborsó mesélt nekünk.
‘Mit jelent nálam a karácsonyi készülődés? Először is a saját magunk által kialakított, -részben otthonról hozott-hagyományok őrzését. A készülődés az adventtel veszi kezdetét, megcsináljuk a koszorút és feldíszítjük a házat. Minden adventi vasárnapra sütök valamilyen süteményt a gyertyagyújtáshoz. December elejétől kezdem készíteni a karácsonyi aprósüteményeket-minden évben kipróbálok újakat-elsősorban a német receptek között válogatok. Vannak “kötelezők” is, ilyen lesz a koszorúcska (diós linzer ribizlilekvárral töltve) a tavaly bevezetett rugelach Chili és Vanília receptje alapján, valamint az Elisenlebkuchen, amit a Macikonyhában találtam. Több kiló mézeskalács készül, amit a gyerekekkel együtt készítünk ajándékba illetve a karácsonyfára. Évről évre menetrendszerűen felsülök a habcsókkal, de nem adom fel. Hogy a “belgaságok” se maradjanak ki, jellegzetes karácsonyi süteményt is sütök, ami a cougnou vagy cougnolle névre hallgat (a kis Jézust jelképező, baba alakú kalács). December első hetében mindig hazautazom Budapestre és szaloncukorral, csillagszóróval, mákkal és egyéb Brüsszelben nem kapható fontos karácsonyi alapanyagokkal térek vissza. Ezután már csak főzni kell….
Mi lesz a menü? Miután évek óta Brüsszelben karácsonyozunk, a belga szokásokat is beépítettük a karácsonyi menübe.
December 24-én este nem főzök, előre elkészítem a hidegtálakat. A belga hagyományoknak megfelelően foie gras-t (libamájpástétomot) eszünk ardennes-i hagymalekvárral, fügelekvárral és bordeaux-i borból készült zselével, osztrigát (ez itt nem számít luxusnak) és otthonról hozott füstölt, főtt marhanyelvet kaszinótojással. Ezután karácsonyi fatörzs következik. (receptje minden évben változik, a francia nyelvű receptek között szoktam keresgélni).
December 25-én egybensült hátszínt készítek yorkshire-puddinggal és sült zöldségekkel.
December 26-án töltött káposzta helyett choucroute, elzászi savanyú káposzta kerül az asztalra-sokféle virslivel, kolbásszal és csülökkel készítve-szerecsendióval ízesített krumplipürével tálalva.
A sütemények a következők lesznek:
Pozsonyi kifli
Koszorúcska
Rugelach (Chili és Vanília)
Dominosteine (Kicsi Vú)
Elisenlebkuchen (Macikonyha)
Karácsonyi készülődés a gasztrobloggereknél 1. – Lilahangya
Karácsonyi készülődés a gasztrobloggereknél 2. – Mennyei Édesség
Karácsonyi készülődés a gasztrobloggereknél 3. – Zsuzsi főz
Címkék, kategóriák
Címkék: gasztroblog, karácsonyKategória: Magazin


