Holnap is főzni fognak: Interjúsorozat a Mesterszakács döntőseivel – 1. rész

Gasztrotipp
2010/01/11

Ez a hét a Mesterszakács döntőseié a Gasztrotippen. Minden nap egy-egy interjút olvashattok velük, ma Évával, a műsor 4. helyezettjével beszélgetünk.

VN:F [1.8.6_1065]
Értékelés: 0 (0 szavazat)

Puczné dr. Mák Évát már a neve is a gasztronómiára predesztinálta, mégis hosszú út vezetett a Mesterszakács döntőjéig. Éva 10 évet dolgozott büntetőbíróként, majd követve vágyait egy merész váltással egyedi Tiffany-lámpák tervezésébe és készítésébe kezdett, mert olyan munkára vágyott, ami kreatív, amivel másoknak örömet szerez és ami neki is sikerélményt ad. Azóta tagja lett a Budaörsi Művészek Egyesületének és több önálló kiállítása is volt.
Emellett két lány és egy fiú büszke édesanyja – a nagylány 21 éves pszichológushallgató, a fiú 18 éves, a kisebbik lány pedig 15. Éva miatta jelentkezett a játékba, mert ő nagyon vágyott rá, hogy megmutassa magát az édesanyja.

Honnan jött a szenvedély a gasztronómia iránt?

Gasztronómia iránti szenvedélyemet otthonról hoztam, a Nagymamámtól és az Édesanyámtól. Onnan indult, hogy volt egy rendkívül kreatív nagyanyám, aki ösztönösen megpróbált egészséges ételeket főzni. Ő például a főzelékek sűrítéséhez vagy átpasszírozta a zöldségek egy részét vagy  krumplival sűrítette vagy tejszínt és tojást használt. Minimális zsiradékkal főzött. Gyerekkoromban szinte állandóan a konyhában voltam vele, így az ő szenvedélye, kreativitása rám is rám is átragadt.

Sátoraljaújhelyről származom, ezért amikor egyetemistaként felkerültem Pestre, ezt óriási váltásként éltem meg. Tudjuk milyenek a menzák, így én inkább úgy döntöttem, főzőcskézek magamnak valamit. Aztán férjhez mentem, a férjem pedig nagyon nagy ínyenc, így igényli is, hogy változatosan főzzek. Nagy salátaimádó, szereti a párolt zöldségeket, krémleveseket, a sütőtökkrémlevest, céklakrémlevest, hasonlókat.
A munkájánál fogva rengeteget voltunk külföldön. Kifejezetten kerestük az olyan helyeket, amelyek nem a turisták számára létesültek. Nápolyban például egy háromasztalos családi kisvendéglőben ettem életem legjobb olasz ételeit.

Mit gondolsz, miért sikerült bejutnod a műsorba?

Szerintem egy ilyen műsornak szüksége van különböző karakterekre, akikkel a néző azonosulni tud. Kellett egy háziasszony, akinek családja van és szenvedélye a főzés, ez voltam én; kellett olyan, aki még gyakorlatlan, de van érzéke a főzéshez, ez volt Csabi; szükség volt egy szereplőre, aki ambiciózus, fiatal, elméletben és gyakorlatban egyaránt felkészült, mint Angéla; kellett egy vegetáriánus, mint Viktor és így tovább.

Nem bántott a hagyományos háziasszony-skatulya, miközben csináltál te marcipános raviolit meg indiait is?

Én háziasszonyként is készítek nemzetközi különlegességeket és kreatív desszerteket, így számomra a háziasszony-skatulya eléggé tágas. Egyébként sem nagyon volt időm ezzel foglalkozni. A forgatás nagyon fárasztó volt, ami 25 percnek látszott a tévében, az valójában 2,5-3 óráig zajlott. Volt, hogy csak az ötperces bevonulást vettük fél órán keresztül, mert valaki mindig megbotlott vagy beragadt az ajtó. A zsűri végső értékelését pedig mi nem hallhattuk.

Egymás főztjét megkóstoltátok?

Amikor vége lett a kóstolásnak, akkor a stábtagok, operatőrök már szinte sorban álltak, hogy ők is megkóstolhassák a főztünket. De azért egymásnak is félretettünk az ételekből, ha szólt valaki, hogy meg szeretné kóstolni. Nagyon nehéz volt egyébként mini adagokat főzni.

Kinek a főztje ízlett a legjobban?

Érdekes, hogy mindenkinek mennyire más volt az ízvilága. Aki hozzám hasonlót képviselt talán koránál fogva is, az Gabi. Nekem Viktor volt nagy meglepetés, mert azokból a furcsa magokból olyan finom kajákat csinált, hogy döbbenetes. Évi meg fantasztikus ázsiai ételeket produkált. Angéla különleges ízkombinációi is lenyűgöztek. Igazából nagyon sok finom étel született a verseny során.

Kivel voltál a legjobb viszonyban a forgatás során?

Akivel azonnal megtaláltam a hangot, az János volt. És nagyon sajnáltam, amikor kiesett, mert nagyon akart. Szerintem fejlődőképes volt, csak ahhoz több idő kellett volna, hogy kibontakozzon. Angélának én lettem a pótanyukája, mert én is sokszor éreztem úgy, hogy ok nélkül bántják. És ilyenkor kicsit helyre raktam a lelkét. Évivel jókat beszélgettünk, Zolival, Bernivel nagyokat nevettünk együtt. Valójában nem voltak közöttünk kezelhetetlen feszültségek, de a fáradtság és a feszített munkatempó azért megtette a magáét. Én mindenkiről pozitív emlékeket őrzök, értékes volt a csapat nagyon.

A műsorvezetőkkel milyen kapcsolatotok volt?

Távolságtartó. Arra törekedtek – és ez nyilván elvárás is volt velük szemben- hogy minél inkább elkülönüljenek tőlünk. Gianni egyébként pozitív meglepetés volt. Igazán mélyérzésű, nagyon szenvedélyes ember, szívügye az olasz konyha és a magyar gasztronómia is.  Bíró Lajos pedig a magyar gasztronómia megújításának elkötelezett szakértője.
A távolságtartás ellenére azért volt olyan, hogy egy órára leállt a forgatás, hiszen mindig adódtak mulatságos helyzetek, jókat nevettünk sokszor. Amint azt a weben keringő videó is bizonyítja, voltak fékezhetetlen nevetésbe torkolló pillanatok is. /Egy egész fórum jött létre arra a célra, hogy megfejtsék, mit is mondok./

Az utolsó napon történt, délelőtt az Abacus hotelban főztünk, ahonnan késve érkeztünk vissza a stúdióba. Itt aztán  Gianniéktól kaptunk egy extra feladatot: egy pár virslit és egy szelet kenyeret a titokdobozban, hogy csináljunk belőle valamit szilveszterre. Én megformáztam a kenyérből Giannit, tejfölből ruhát raktam rá és virsliből szemet, szájat csináltam, közben Gabi készítette a kis fogpiszkálós falatkáit, Csabi sütötte a virslit. Angéla is poénra vette, ő egy búék feliratot rakott ki belőle. Utána megkezdődött a döntő főzés. Én mentem be negyediknek, nekem maradt egy serpenyő, egy kicsi lábas, egy velőscsont, amiben alig volt velő, a gyöngytyúkomnak hiányzott a melle, a gyúrótábla foglalt volt… Én már akkor nagyon mulatságosnak tartottam, hogy hogyan lesz ebből döntő menü. Amikor a főzés végeztével kijöttem, éjjel háromnegyed egy volt, még várni kellett az eredményhidetésre (kb. 2 órát vártunk). Csabi kijött és lazán levetette magát egy összecsukhatós műanyag székre, ami rögtön feldőlt. Aztán én a stúdió előtt leültem a padra, ami szintén felborult. Majd mélyinterjút akartak készíteni velünk és megkérdezték tőlem, hogy mit fogok csinálni a jövő héten, én pedig azt mondtam, hogy életem legnagyobb perverzióját, azután, hogy itt főztünk egy hónapig, nézni fogom magamat 10 héten át a tévében. Erre az operatőr srác és a riporter is nevetni kezdett, ebből lett egy 25 perces fékezhetetlen nevetőgörcs, aminek részlete a videón is látható.

Mautner Zsófinak (Chili & Vanília) mi volt a szerepe a műsorban?

Ő volt a műsor szakmai szakértője, odafigyelt az alapanyagokra, szerintem a feladatok kigondolásában is komoly szerepe volt. Mindig bátorított minket, nagyon tiszteltük, pozitív gondolkodása és szakmai hozzáértése miatt igazi támogatást nyújtott. Ő egy igazi tündér.

Mennyire tudtatok készülni a másnapi feladatra?

Semmi konkrétumot nem tudtunk előre. Hetekre volt bontva az adás, de valójában két nap alatt vettünk fel négy adást. Így nem lehetett készülni. Mindenki szakácskönyvekkel a hóna alatt járt-kelt, hátha kiszivárog valami. Abszolút improvizáció volt minden. Ez volt benne a nehéz, ezért nem tudott például Csabi az elején a fűszerekkel bánni.

Ha újrakezdhetnéd változtatnál valamin?

Azon, amit én csináltam, nem hiszem. Szerintem következetesen képviseltem azt, amiben hiszek. Hogy a hagyományokat próbálom újítva megőrizni, például nem használok szinte egyáltalán lisztet, zsírt és étolajat sem, csak olívaolajat (salátákhoz extra szűzet, főzéshez simát). Hogy igyekszem az ízeknek olyan harmóniát adni, ami maradandó élményt nyújt annak, aki eszi. Hogy a magyar gasztronómiának evolutív fejlődésre van szüksége.

Változtál valamit a műsor hatására?

Sokkal magabiztosabb lettem. Nagyon jólesik, hogy sokan szeretnek, úton-útfélen megállítanak vadidegenek, sokan azonosulnak a gondolkodásmódommal, rengeteg hozzászólást, e-mailt kapok, sokan kérnek tőlem receptet, ezért el is határoztam, hogy hírlevelet indítok receptekkel, melyekben a trükköket, fortélyokat is elárulom majd.

Amikor elindultál, hova vártad magad?

Olyan vegyes volt a csapat, hogy nem lehetett megítélni. Mindenkinek volt valami különlegessége, specialitása. De amíg hatan nem lettünk, nem is gondolkoztam ezen. Nekem az volt a fordulópont.

A végeredményről mi volt a véleményed?

A zsűrinek bizonyára voltak szempontjai a döntéshozatalnál, de tőlem sok ismerős és ismeretlen kérdezi lépten- nyomon, hogy melyek is lehettek ezek a szempontok. A kérdésre én magam sem tudom a választ, számomra sem volt egyértelmű, hogy a menedzseri képességek, az improvizációs készség vagy a főzni tudás nyom-e többet a latban.

Mit tanultál a műsor során?

Sokat tanultam a modern tálalásról, bátrabban használok különleges ízpárosításokat, bátrabban fűszerezek. Még inkább igyekszem nyomon követni a gasztronómiai trendeket. Megerősítette bennem a műsor azt is, hogy tovább kell haladnom az utamon, amely egyszer majd a saját éttermem megnyitásához vezet.

Milyen éttermet álmodsz magadnak?

Az álmom egy olyan étterem, ahol azok a Tiffany-lámpák világítanak, amiket én készítek. Ahol eklektikus, de nagyon kényelmes a berendezés és ahol minden a vendégről szól, ahová a vendég a hangulat és az ízek harmóniája miatt visszavágyik. Ahol régi-és kortárs művészek alkotásaiból kiállítások lennének, ahol havi aukciók keretében egy jó vacsora mellett licitálni lehetne a kiállított darabokra.

Honnan merítesz inspirációt? Olvasol szakácskönyveket?

Sokat szoktam rajtuk bosszankodni, főleg a pontatlanságok miatt, viszont ötleteket szívesen merítek belőlük. Legújabb kedvencem Mautner Zsófi szakácskönyve, már csak azért is, mert az ő receptjei pontosak és világosak. Gordon Ramsay műsorait nagyon szívesen nézem. Ő az, aki nem ad ki félmunkát a kezéből. Innentől kezdve akár ordíthat is, nem zavar.
Ramsay,  Marcus Wareing  és a magyarok közül Segal Viktor a példaképeim. Segal Viktor halkszavú, szerény és nagyon kreatív. Élő példája annak a képnek, ami bennem egy igazi séfről él.

A kép forrása: Viasat 3


Az interjúsorozat további részei:

Holnap is főzni fognak – 2. rész (interjú Angélával)

Holnap is főzni fognak – 3. rész (interjú Csabával)

VN:F [1.8.6_1065]
Értékelés: 0 (0 szavazat)

Címkék, kategóriák

Címkék:
Kategória: Sztárséfek



Ossza meg ezt az oldalt ismerőseivel!
  • Digg
  • Sphinn
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Mixx
  • Google Bookmarks
  • Yigg

4 Hozzászólás »

Rendezés: legfrisebb hozzászólások

UN:F [1.8.6_1065]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Jó volt olvasni!
Nem sok részt láttam, de nekem Éva volt a kedvencem :) )

UN:F [1.8.6_1065]
Rating: 0 (from 0 votes)

Comment by Lekvároskukta — 2010/01/12 @ 11:04

UN:F [1.8.6_1065]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
Puszedli
Receptek: 12 db
Hozzászólások: 7 db
Teljes profil
Összes recept

Tényleg jó volt olvasni! A videó még mindig a szívem csücske, furcsa de még most is tudok rajta nevetni.

UN:F [1.8.6_1065]
Rating: 0 (from 0 votes)

Comment by Puszedli — 2010/01/12 @ 12:34

UN:F [1.8.6_1065]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Éva drága, a legjobbakat neked,

én örülök hogy az elején kiestem,
így legalább nem maradtam ki olyan dolgokból amiket
most mocskosul bánnék.

Azért remélem áll még a meghívás a leendő éttermedbe. :D

UN:F [1.8.6_1065]
Rating: 0 (from 0 votes)

Comment by Laci a Tojássalátás — 2010/01/12 @ 20:44

UN:F [1.8.6_1065]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Ez mind szép és jó de mi közük van a “mesterszakács” fogalmához. Mert ha bármelyiket beállítanánk egy átlagos konyhába csak egy napra zavarukban azt se tudnák hol vannak, és a mestervizsgához min. 10 évet kell lehúzni. szánalmas és egyben bosszantó a szakmára nézve!

UN:F [1.8.6_1065]
Rating: -1 (from 1 vote)

Comment by geri — 2010/03/06 @ 02:09

RSS csatorna. TrackBack URL

Szólj hozzá

Security Code:

Nyári receptverseny a gasztrotipp.hu oldalon
Nyári receptverseny beérkezett pályaművei
Péksuli Limarával a Gasztrotippen
Gasztroshop.hu - Konyhai eszközök és szakácskönyvek webáruháza
Nigella-hónap a Gasztrotippen
Receptgyűjtemény a gasztrotipp.hu oldalon
Gasztrotipp on Facebook
Gizella Pince