Új sorozatot indítunk útjára Teanapló címmel, melyben különböző szálas és filteres teákkal fogunk megismerkedni egy kezdő teabarát csészéjébe kukkantva. Elsőként a Naturland Lapacho keverékét vesszük szemügyre.
Kicsit megtévesztő a Naturland-termék csomagolása, a dobozon ugyanis nagy betűkkel áll: Lapacho, és csak kisebb betűkkel alatta „keverék”. Én csak otthon vettem észre, hogy nem is tisztán lapachot vettem, így kissé bizalmatlanul méregettem a dobozt. Miután megkóstoltam, némileg megnyugodtam, kellemes ízű kombinációt sikerült összeállítaniuk.
Naturland Lapacho tea
A Naturland új terméke valójában frissítő teakeverék, azaz lapachon kívül kamillavirágot, szegfűszeget és fahéjat is tartalmaz.
A főzet színe: aranybarna
Íze: kellemes, harmonikus íz, kicsit vaníliás, karamelles, egyik összetevő íze sem uralkodik, de diszkréten mindegyik érezhető. Önmagában és kevés mézzel is finom.
Illata: kicsit szegfűszeges, karamelles
Ára: 760 forint körül/doboz (20×2gr filter)
Személyes vélemény: harmonikus ízvilágú keverék, akár mindennapos használatra is el tudom képzelni
Javasolt elkészítési módja a következő: 1 filtert egy csészében 100 fokos vízzel leforrázni, 3-5 percig állni hagyni, majd fogyasztani.
Az interneten ezzel szemben 5 perces főzési időt, majd 10-15 perc állást javasol több forrás is a szálas teára vonatkozóan.
Fogyasztása langyosan vagy hidegen javasolt.
Mi az a lapacho?
A lapacho, ez a manapság divatos tea valójában egy dél-amerikai fa belső vörösesbarna kérgéből készül. Az inkák által kedvelt gyógynövény, mely a neki tulajdonított kedvező élettani hatások miatt került néhány évtizede a figyelem középpontjába. Az még vitatott, hogy valóban hatásos rákellenes szer-e, de antibakteriális, vírus- és gombaölő hatását elismerik.
Teája nem tartalmaz koffeint, ezért napjában többször is fogyasztható, akár este is.
Termőterület:
Dél- és Közép-Amerika esőerdeiben vadon nő és farmokon is termesztik biomódszerekkel.
Betakarítás:
A vadonban évente egyszer, az ültetvényeken kétszer. A vadon nőtt lapacho gyógyereje nagyobb, mert a hatóanyag-kombináció a fák 40 éves korától a legjobb, az ültetvények pedig csak az utóbbi évtizedekben létesültek.
Élettani hatás, hatóanyagtartalom:
Sok kalciumot és vasat tartalmaz, valamint gombaölő szaponint, nyomelemeket (strontium, jód) és a lapachol nevű alkaloidát, mely a K-vitaminhoz hasonló.
Fogyasztása:
Langyosan vagy hidegen fogyasztandó, mert sok csersavat tartalmazhat, ami forrón károsítja a nyálkahártyát. Az is semlegesíti a csersavat, ha kevés tejet vagy tejszínt adunk hozzá.
Címkék, kategóriák
Címkék: lapacho, TeaKategória: Kávé + tea



Hali!
A fűszeres tea receptjét keresve tévedtem ide.
Szeretem olvasni ezeket a kis teaelemzéseket, lévén én is nagy teás vagyok.
És az értékelés kapcsán én is kedvet kaptam most, hogy kipróbáljam ezt a teát. Remélem fogok még hasonló írásokat olvasni itt.
Megy a kedvencekbe.
Comment by Darky — 2010/11/18 @ 13:52