
Hozzávalók
Hozzávalók 6 személyre: 30 dkg köles, só, víz, 1 fej kelkáposzta (kb. 1 kilós), 50 dkg darált marhahús, 1 ek zsiradék (én kókuszzsírt használtam), 1 fej vöröshagyma, magyaros fűszerkeverék (só, bors, pirospaprika, kakukkfű, rozmaring), 5-6 dl sűrű tejföl, 20 dkg Pannónia sajt
Elkészítés
A rakott kel elkészítése:
A kölest mossuk meg, majd kétszeres vízbe tegyük fel főni.
Először forraljuk fel a vizet, majd ha forr, vegyük takarékra, sózzuk, és fedő alatt pároljuk meg. Ez kb. 25-30 percet igényel.
TIPP: Én pároló edényben szoktam készíteni a kölest (vagy rizst) ennél a receptnél. Alulra teszem a kölest, felülre, a pároló lyukas táljába pedig a kockázott kelkáposztaleveleket.
Amíg fő a köles, a párájában megpuhul a káposzta is. De figyeljünk arra, hogy a káposztának kevesebb idő is elég. Kb. 15 perc után vegyük le a pároló káposztás részét, és anélkül főzzük tovább a kölest.
A vöröshagymát kockázzuk fel, majd a zsiradékon dinszteljük meg.
Adjuk hozzá a darált húst, és üvegedésig süssük.
Tetszés szerinti fűszerekkel ízesítsük.
Vegyünk elő egy nagyobb, magas falú sütőtálat.
Alulra tegyük a köles felét.
Erre kerüljön a káposzta fele, amire a hús felét is rászórjuk.
Ezt a hármas réteget kenjük át a tejföl felével.
TIPP: A káposztát lehet még sózni, ha valaki úgy szereti, de nem túl egészséges a sok só.
Utána jöhet a köles másik fele, erre a hús, és legvégül a káposzta, amit a maradék tejföllel átkenünk.
A tejfölre rászórjuk a lereszelt sajtot, és 180 fokos sütőbe tesszük a tálat.
Addig sütjük, amíg a sajt piros nem lesz.
TIPP: A recept gluténmentes. Tejérzékenyek tejföl helyett tehetnek rá szója főzőkrémet, vagy natúr szójajoghurtot is. A sajtot nyugodtan el lehet hagyni.
Tapasztalatok
TIPP: Én pároló edényben szoktam készíteni a kölest (vagy rizst) ennél a receptnél. Alulra teszem a kölest, felülre, a pároló lyukas táljába pedig a kockázott kelkáposztaleveleket.
Amíg fő a köles, a párájában megpuhul a káposzta is. De figyeljünk arra, hogy a káposztának kevesebb idő is elég. Kb. 15 perc után vegyük le a pároló káposztás részét, és anélkül főzzük tovább a kölest. Ha már langyosra kihűlt a köles, akkor lehet pergősre átkeverni.
Forrás: http://www.ritakonyhaja.hu
Címkék, kategóriák
Elkészítési idő: 30-60 percNapszak: Ebéd, Vacsora
Típus: egytálétel, húsétel, zöldséges étel
További címkék: tojásmentes étel
Kategória: Recept
Kapcsolódó receptek:
Képek
Szerző
|
|
Rita Receptek: 3 db Hozzászólások: 0 db Teljes profil Összes recept |


