
Hozzávalók
½ kg (kb.1,5 bögre) basmati rizs (hiányában jázmin rizs)
4 ek. olaj (még jobb: 3 ek. növényi olaj + 1 ek. szezámolaj)
1 nagy fej vörös- vagy lilahagyma
2 gerezd fokhagyma
kb. 3 cm gyömbér
1 zöld chili
1 kínai kel (még jobb: 1 fej pak choi)
20 dkg koktélrák felolvasztva
5 dkg földimogyoró
3 ek. világos szójaszósz
2 ek. halszósz
1 tk. osztrigaszósz
2-3 tk. só
7,5 dl víz
1 citrom karikára vágva
Elkészítés
Az előkészületeknek fontos szerepe van, mert maga a főzés, ami serpenyőben vagy wokban történik, gyors művelet lesz, ezért fontos, hogy minden hozzávaló a kezünk ügyében legyen.
Előkészületek:
Elsőként a rizst fél órára hideg vízbe áztatjuk.
A vöröshagymát meghámozzuk, félbevágjuk, majd vékonyan felkarikázzuk.
A fokhagymát meghámozzuk, hosszában vékonyan felszeleteljük, majd a lapokat vékony csíkokra vágjuk (julienne-re). Ugyanezt tesszük a gyömbérrel.
A kínai kelt megmossuk, a külső leveleket lehántjuk, majd a többi levélből kivágjuk a torzsás részt, a maradékot szintén vékony csíkokra vágjuk.
A chilit kimagozzuk, vékony szeletekre vágjuk.
Kezünk ügyébe készítjük a többi hozzávalót.
Felhevítjük az olajat egy wokban vagy egy szép nagy teflon serpenyőben. Rádobjuk a fokhagymát és aranysárgára pirítjuk. Ekkor hozzáadjuk a vöröshagymát, a gyömbért, a chilit és a kínai kelt. Néhány perc kevergetve sütés után hozzáadjuk a rákokat és a földimogyorót. Átkeverjük, majd ízesítjük szója-, hal-, és osztrigaszósszal, végül megsózzuk.
Beletesszük a lecsepegtetett basmati rizst, pirítjuk 1-2 percig, majd felöntjük kb. 7,5 dl vízzel (annyival, hogy ellepje). Fedő alatt, kis lángon főzzük kb. 15 percig. Végül beborítjuk a citromkarikákkal és úgy pároljuk lefedve további 2-3 percig. Tálaláskor megszórhatjuk apróra vágott korianderlevelekkel is.
Tapasztalatok
Mikor a szószokkal ízesítünk, legyünk óvatosak! Én olyan kínai hal- és osztrigaszószt használtam, aminek nem volt olyan átható szaga, mint a szokásos, ezért lehet, hogy egy markánsabb típusból kevesebb is elég (az eredetileg megadott mennyiségek: 1 ek. halszósz, 1 tk. osztrigaszósz).
A mogyoró helyett használhatunk kesudiót is (ahogy Allen Diwan tette).
Eredetileg 1/3 piros, 1/3 zöld és 1/3 sárga kaliforniai paprika is szerepelt a receptben, én most kihagytam.
Címkék, kategóriák
Elkészítési idő: 30-60 percNapszak: Ebéd
Tájegység: indiai
Típus: halétel, köret
További címkék: basmati rizs, citrom, földimogyoró, gluténmentes étel, gyömbér, halszósz, kínai kel, koktélrák, mogyoró, osztrigaszósz, rizs, szójaszósz, tejmentes étel, tenger gyümölcsei, tojásmentes étel
Kategória: Recept
Kapcsolódó receptek:
Képek
Szerző
|
|
|
kicsiVu Receptek: 404 db Hozzászólások: 20 db Teljes profil Összes recept |


