Hozzávalók
adagonként
1 márna (~25 dkg)
4 szál (1 csokor) újhagyma
3 cm gyömbérgyökér
fél citrom
2 közepes újkrumpli (~ 15 dkg)
2 szál halványítózeller
2 szál a halványítózeller leveles, középső részéből
olívaolaj
só
Elkészítés
Az újhagymát megtisztítom, a fehér részét levágom, hosszában megfelezem, de a zöld szárából is levágom és félreteszem az élénkzöld, szárhoz közelebbi részt (jó 10 centit).
Olajjal vékonyan kikenek egy sütőtálat, és az aljára szórom a zöldhagyma szárából félretett, hosszában felcsíkozott rész. Erre fektetem a halat, melyet előtte átöblítettem és papírtörlővel alaposan leitattam róla minden nedvességet. A márna hasát sózom, majd beletömködöm az újhagyma fehér részének a felét, 2-3 vékony karika gyömbért és egy vékony karika citromot (félbevágva). A hal bőrét vékonyan bekenem olajjal, majd 240°C fokra előmelegített sütőbe kerül 20 percre.
Közben egy lehetőleg vastag aljú, öntvény teflon serpenyőben kevés olívaolajat hevítek, és erre szórom a maradék újhagymát, a meghámozott, 2-3 miliméteres karikákra vágott újkrumplit és a nagyobb darabokra vágott zellerszárakat. Megy mellé a meghámozott, 2-3 darabra vágott maradék gyömbér, a maradék citrom levét is ráfacsarom, és fedő alatt, közepes lángon, időnként megrázogatva készre sütöm-párolom. (teflon serpenyő hiányában bőségesebb zsiradék kellhet hozzá)
Ha a zöldségeket előkészítjük, és rögtön akkor kezdjük sütni, amikor a hal a sütőbe kerül, akkor mire a márna kész, a krumpli is megpuhul.
Címkék, kategóriák
Elkészítési idő: 30-60 percNapszak: Ebéd, Vacsora
Típus: halétel, köret
További címkék: újhagyma
Kategória: Recept
Kapcsolódó receptek:
Képek
Szerző
|
|
|
Flat cat Receptek: 80 db Hozzászólások: 6 db Teljes profil Összes recept |


