Indiai mandulás csirke

VN:F [1.8.6_1065]
Értékelés: 0.0/10 (0 szavazat)
Recepttárba teszNyomtatás

Hozzávalók

Fűszerpaszta:
1 ek olaj
1 fej vöröshagyma apróra vágva
3 gerezd fokhagyma apróra vágva
2 cm gyömbér reszelve (vagy őrölt gyömbér 2 mk)
2 tk egész római kömény
2 tk egész koriander
1 tk őrölt kardamom
1 tk só

Maga az étel:
2 ek olaj
1 fej vöröshagyma apróra vágva
65 dkg csirkemell felkockázva
2 nagyobb paradicsom felkockázva
3 ek sűrített paradicsom
3 dl natur joghurt
2 dl csirkealaplé
1/4 mk őrölt chili
2 db babérlevél
45 g darált mandula
2-3 marék egész mandula vagy mogyoró
1 mk só
feketebors

Elkészítés

Megtesszük a szükséges előkészületeket: pucoljuk, amit pucolni kell, felaprítjuk, amit aprítani kell - hagymát, fokhagymát, paradicsomot (kockázzuk), elővesszük az alaplevet a mélyhűtőből, vagy leveskockához vizet forralunk, csirkét mossuk, kockázzuk, fűszereket a mozsárban porrá zúzzuk, és így tovább, mindent jól előkészítünk.

A fűszerpasztához a hagymát, a fokhagymát és az olajat egy mélyebb serpenyőbe/lábasba (ha van, wokba) tesszük és közepes lángon elkezdjük fonnyasztani, aztán 2-4 perc, tehát 3 perc múlva kb rászórjuk a fűszereket és együtt pirítjuk őket néhány percig, "szinte füstölésig". Ha megvan, kivesszük a serpenyőből a fűszerpasztát és félretesszük. Löttyintünk kb 2 eknyi olajat ugyanebbe a serpenyőbe/lábasba, rádobjuk a hagymát és a csirkét és továbbra is közepes lángon nagyjából 8-10 perc alatt mindkét oldalukat megpirítjuk (vagyis a csirke inkább kifehéredik, pirulni még nem pirul, tehát maradjunk annyiban, hogy fehéredésig) és akkor szépen hozzáadunk mindent, amit gondosan előkészítettünk, kivéve az egész mogyorót/mandulát. 25-30 percig főzzük, nagyrészt fedő alatt, néha megkevergetve. Ha úgy érezzük, adunk még hozzá joghurtot, vagy esetleg sűrített paradicsomot. A végén hozzákeverjük a mogyorót/mandulát és kész is.

Tapasztalatok

A recept innen származik.

Címkék, kategóriák

Elkészítési idő: 1 óránál több
Napszak: Ebéd
Tájegység: indiai
Típus: húsétel
További címkék: alaplé, csirke, csirkemell, cukormentes étel, földimogyoró, gluténmentes étel, gyömbér, joghurt, mandula, tojásmentes étel
Kategória: Nap receptje, Recept

Kapcsolódó receptek:

Indiai vajas csirke
Csirke tikka masala naan kenyérrel és basmati rizzsel
Thai csirke
Barackos-kókuszos csirke basmati rizzsel
Csirke ratatouille
Francia csirke borban (Coq au vin)
Sokhagymás stir-fry csirke, borssal
Kesudiós stir-fry csirke, azaz Gai Pad Med Mamuang Him Ma Paan
Fűszeres vajjal sült csirke narancsos-diós kelbimbóval
Citromszószos csirke




Képek

Szerző

Doki
Receptek: 139 db
Hozzászólások: 9 db
Teljes profil
Összes recept
Ossza meg ezt az oldalt ismerőseivel!
  • Digg
  • Sphinn
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Mixx
  • Google Bookmarks
  • Yigg

Nem érkezett még hozzászólás »

Még nem érkezett hozzászólás

RSS csatorna. TrackBack URL

Szólj hozzá

Security Code:

Péksuli Limarával a Gasztrotippen
Pite-péntek a Gasztrotippen
Gasztrotipp on Facebook
Gasztrotipp.hu - Receptgyűjtemény