http://gabriellakonyhaja.blogspot.com/
A tegnapi VB-döntő óta mindenki a spanyolokról beszél, mi most mégis a hollandokat vesszük nagyító alá: lássuk, melyek a legismertebb holland ételek.
Ha a holland konyhát egy szóval kellene jellemezni, akkor azt hiszem az egyszerűség illene rá a legjobban. Ha valaki hollandul főz, akkor számíthat arra, hogy nem fog órákat a konyhában állni és mégis egészséges, finom, vitamindús ételt tud a családnak felszolgálni.
Ennek az egyszerűségnek az oka Hollandia történelmében kereshető, amelynek meghatározó eleme volt a kálvinizmus. A kálvinisták megvetették a főzésnek minden olyan fajtáját, ami arra irányult, hogy az ember élvezze az elkészített ennivalót. Éppen ezért a földművesek inkább az egyszerű, kevés hozzávalót igénylő, tápláló ételeket választották és nem kezdtek bele olyan vacsora elkészítésébe, ami több, érdekesebb, különlegesebb hozzávalót igényelt.
Természetesen nagyon sok minden változott a 19. század óta. Az egyszerű ízek új köntösben jelentkeztek és megjelentek a bonyolultabb ételek is.
A holland gasztronómia kialakulásában három nagyon fontos elem játszott közre
1. A egyik legmeghatározóbb eleme a mezőgazdaság. Amit régen a földműves megtermelt, az került az asztalára. Ebből adódik, hogy a tipikus holland ételek zöme a Hollandiában honos zöldségekből, állatokból készül.
Ha elmerülünk a holland konyhában, bizony találkozhatunk olyan érdekes zöldségekkel, melyek számunkra ismeretlenek. Vagy ha ismertek is, biztos, hogy még sosem főztünk belőlük. Ilyen például a karórépa. Gyönyörű narancssárgás színe, kicsit édeskés íze kiválóvá teszi egytálételek elkészítéséhez.
Holland karórépás egytálétel
Hozzávalók (3-4 személyre):
750g karórépa
125g sárgarépa
250g burgonya
1 hagyma
1,5 ek olaj
só, bors
5 debreceni kolbász
1/2 csokor petrezselyem
Elkészítés:
Pucold meg és vágd kockákra a karórépát, sárgarépát, burgonyát és a hagymát.
Melegítsd meg az olajat és párold meg a hagymát, majd a többi zöldséget. Sóval, borssal fűszerezd.
Öntsd fel 400ml vízzel és hagyd rotyogni egy óra hosszát.Közben grillezd meg a debrecenit.
A krumpli jól szétfő és sűríti az egész egytálételt. Petrezselyemmel tálald.
2. A mezőgazdaság szerepe mellett nagyon fontos a régi gyarmatok ízvilágának hatása is. A holland gasztronómia értelmezhetetlenné válna, ha nem ejtenénk szót a suriname-i és az indonéz konyhákról.
Mindkét ország erős, fejlett gasztronómiával rendelkezik. Ennek köszönhetően könnyű utat talált magának az egyszerű holland ételek mellett és sikerült észrevehetetlenül beépülnie a holland konyhaművészetbe.
3. Hollandia egy rendkívül liberális, nyitott ország. Éppen ezért nagyon jelentős a környező nyugat – európai országok konyhájának hatása is. Ide sorolhatjuk a német, francia, spanyol vagy az olasz konyhát. A francia konyhának nagy befolyása van a holland gasztronómiában, számos étel még a francia nevét is megőrizte.
Ilyen például az almafánk / appel beignet.
Hozzávalók(kb. 20db):
250g liszt
egy csipetnyi só
15g friss élesztő
1/4l tej
1 tojás
kb. 5 db alma
fahéj, ízlés szerint
egy – két banán
Elkészítés:
Futtasd meg az élesztőt egy kis tejben.
Szitáld a lisztet a sóval egy keverő tálba. Készíts egy mélyedést a közepén és öntsd bele a megfuttatott élesztős tejet.
Válaszd szét a tojásfehérjét és sárgáját. A sárgáját keverd el a maradék tejjel.
Keverd a tojásos tejet a liszthez.
Verd fel keményre a tojásfehérjét.
Keverd a tojásfehérjét és a fahéjat óvatosan a masszához.
Fedd le a masszát és hagyd 15 percig kelni. Ne tovább, mert a beignetnek sütés közben kell majd megkelnie.
Pucold meg az almákat és vágd fel karikára. A banánokat vágd 3 darabra.
Melegítsd fel a fritőzt 180 fokra. Vagy használj esetleg egy kis lábast és süsd a beignet-t közepes lángon.
Mártsd az almákat és banánokat a masszába és 4 perc alatt süsd meg őket.
Szórd meg őket bőven fahéjas porcukorral és tálald melegen.
Néhány jellegzetesség a holland konyha által használt alapanyagokból:
A zöldségek fontos szerepet játszanak a holland családok mindennapi életében. Ha megkérdeznénk egy holland embert, hogy mit evett tegnap vacsorára, akkor biztos, hogy egy vagy kétféle zöldség szerepelne a felsoroltak között.
A friss zöldségeket több módon készítik el. Az egyik, legegyszerűbb módszer a párolás. Az a vacsora, amely ¼ rész húsból, ¼ rész burgonyából és 2/4 rész zöldségből áll, hetente visszatérő főfogása a családoknak.
A zöldségek felhasználásának létezik egy hagyományos holland módja is. A Stampot, mely nemzeti eledel, főleg a téli hónapok vacsorája. A stampot nem más mint krumpli különböző zöldségekkel pürésítve. Ez a zöldség szinte bármi lehet. Egyik nagy kedvencük a zuurkool stampot, amely savanyú káposztával elkészített krumplipüré.
Zuurkool stampot
Hozzávalók:
400g burgonya
100g hagyma
300g savanyú káposzta
25g vaj
1 alma
só, bors
Elkészítés:
A burgonyát, hagymát, almát megpucoljuk, felszeleteljük.
A savanyú káposztát átöblítjük. Előre is be lehet áztatni, így veszít egy kicsit savanyú ízéből.
A vajat megolvasztjuk és a burgonyát, hagymát, káposztát kicsit megdinszteljük benne.
Felöntjük vízzel, hogy mindent ellepjen.
Ha a burgonya már félig kész, akkor beledobjuk az almát is.
Ha kész az étel, pürésítjük, sózzuk, borsozzuk.
Debreceni kolbásszal tálaljuk.
Hollandia a péksütemények, mazsolás finomságok, kekszek hazája. Ezek közül is kiemelkedik két finomság. Egy nemzet sem tud olyan finom mandulás – almás tortát csinálni, mint a hollandok. A szupermerktetekben kapható fűszeres – mazsolás bucikról pedig ne is beszéljünk.
Holland mazsolás zsemle
Hozzávalók:
1 1/2 dl langyos tej
1 tojás
50g olvasztott vaj
500g liszt
50g cukor
késhegynyi só
1 ek mézessütemény fűszerkeverék
1 1/2 ek fahéj
1/2 tk szerecsendió
7g szárított élesztő
100g mazsola
1 ek bármilyen szárított gyümölcs (elhagyható)
Elkészítés:
Kenyérsütőgépben: A langyos tejet, tojást, olvasztott vajat helyezzük először a keverőedénybe. Ezt leborítjuk a liszttel. Egy – egy sarkában külön szórjuk el a sót, cukrot, fűszereket. A közepébe kis mélyedésbe helyezzük az élesztőt és indulhat a dagasztás. Kb. 15 perc múlva adjuk hozzá a szárított gyümölcsöket.
Kenyérsütőgép nélkül: A lisztet elkeverjük az élesztővel, fűszerekkel, sóval, cukorral. Lassan adogatjuk hozzá a tejet, tojást, olvasztott vajat. Kb. egy órát kelesztjük.
A tésztát 6 részre osztjuk. Ebből a magyar zsemlétől egy kicsivel nagyobb méretet kapunk. Ismét pihentetjük fél órát.
A bucikat megkenjük tejjel és 20 perc alatt megsütjük 180 fokon.
Azt hiszem Hollandia hallatán mindenkinek egy valami jut az eszébe: a sajt! Igen, a goudai sajt világhírt küzdött ki magának. Természetesen a sajt az étkezésben is fontos szerepet játszik. Majdnem minden sajttal készül, legyen az főétel vagy édesség. Nem hiába nevezik a hollandokat kaaskop-nak, az az sajtfejnek.
Holland sajtos krumplipüré
Hozzávalók:
1 kg burgonya
100ml langyos tej
125g tejföl vagy Crème Fraiche
1 tojás
25g reszelt Gouda sajt (vagy sima trappista is megteszi)
zsemlemorzsa
Elkészítés:
A burgonyákat a szokásos módon megfőzzük.
Utána pürésítjük a tejjel, majd robotgéppel a masszába keverjük a tojást és a tejfölt. Ízesítjük sóval, borssal.
Egy tűzálló edénybe tesszük és jól megszórjuk sajttal.
Kb. 15-20 perc alatt kész is van.
Az egyik legegyszerűbben elkészíthető holland édesség a sajttorta. Bárhogyan és bármivel variálható. Akinek azonban nincs ideje a díszítéssel bíbelődni, annak ajánlanám a rohanó holland háziasszony variációját. A sajttortát egyszerűen eperdzsemmel tálaljuk. És aki úgy érzi, hogy ez neki túl egyszerű, annak ajánlom, hogy próbálja ki. Az eperdzsem és a sajttorta isteni együtt.
Holland sajttorta
Hozzávalók:
175g darált, törött babapiskóta vagy bármilyen más keksz (zabpehelykekszből is isteni)
150g vaj/margarin
A krémsajthoz:
200g Philadelphia vagy bármilyen más natúr krémsajt
125g cukor
2,5dl tejszín
1 zacskó vaniliacukor
1 zacskó habfixáló
Elkészítés:
A vajat egy edényben felolvasztom, majd belekeverem a darált kekszet. Hagyom, hogy beigya a keksz a vajat. Utána belenyomkodom egy tortaformába és minimum fél órára a hűtőbe teszem kihűlni!
A tejszínt felverem a cukorral, vaníliás cukorral és a habfixálóval.
A Philadelphiát hozzáadom a tejszínhez és a krémet a kekszes alapra halmozom. Hűtőbe kihűtöm.
Ezzel kész is a krémtorta alapja, a tetejét ízlés szerint díszítem gyümölcsökkel, gyümölcskocsonyával.
A legegyszerűbb, de finom változat ha az egy éjszakára pihentetett tortát egyszerűen lekvárral tálaljuk.
A variációknak fantáziánk szab határt.
Címkék, kategóriák
Címkék: Gabriella, holland konyhaKategória: Világkonyha


