Dióhéjban az olasz konyháról III. – Az antik római konyha 2. rész

Piazza Gabriella
piazza-piazza.blogspot.com
2010/07/08

Folytatjuk az antik római konyha bemutatását. A 2. részből a sokszor hajnalig tartó lakomák forgatókönyvét ismerhetjük meg.

VN:F [1.8.6_1065]
Értékelés: +1 (1 szavazat)

A tehetős rómaiak általában naponta háromszor étkeztek. A napot egy szerény reggelivel indították, ami többnyire kenyérből, egy kevés sajtból és egy pohár vízből állt (a bőséges reggelit az orvosok kifejezetten ellenezték), majd délben szintén egy könnyűnek mondható ebéddel folytatták, s ekkor is csak épp egy kevés kenyeret, hideg húst, gyümölcsöt valamint bort vettek magukhoz, és legtöbbször asztalhoz sem ültek, az ebédet állva fogyasztották.

A fő étkezést a rómaiak számára a vacsora jelentette, ami délután három és négy óra között kezdődött és egy-egy különleges ünnep kapcsán akár másnap hajnalig is eltarthatott. A vacsorát a „tricliniákban” szolgálták fel. A triclíniák olyan termek voltak, ahol félkörívben három háromszemélyes díványt helyeztek el középen hatalmas asztallal, amire az ételeket és az italokat helyezték. Egy tricliniában tehát kilenc fő étkezett egyszerre. A fiatal fiúk karosszékekben kaptak helyet, míg azok a szolgák, akik uraikat kísérték a vacsorákra – többnyire abból a célból, hogy a vacsora közben lerészegedett római nemes biztonságban hazajusson-, a heverők lábánál, a földön ültek. (A nők csak a császárkortól kezdődően kaptak bebocsáttatást ezekbe a termekbe.)

A lakomák meghívottai a heverőkön a bal oldalukra támaszkodva, félig fekvő helyzetben ettek. Mivel ebben a testhelyzetben könnyen összepiszkolták magukat, nem ritkán ruhát váltottak egy-egy fogás között. A bort és az ételeket jóképű, rövid tunikákba öltözött szolgák szolgálták fel. A résztvevők minden alkalommal más „tricliniarcát” vagyis lakomafelelőst választottak. Az ő dolga volt a borok kiválasztása, és a bor-víz keverési arányának meghatározása is. A „veszélyesnek” titulált 50-50%-os hígítási arány mellett csak nagyon kivételes alkalmakkor döntöttek, ehelyett általában a 3/5 víz-2/5 bor vagy a 2/3 víz-1/3 bor hígítási arányt alkalmazták. Bort ugyanis a rómaiak kizárólag két esetben ihattak tisztán: választási ünnepekkor valamint betegség idején, gyógyszer gyanánt.

A vacsora kezdete előtt, amikor a résztvevők helyet foglaltak a díványokon, illatos vízzel mindannyian kezet mostak. A vacsora a következőképpen zajlott: először az előételeket, étvágygerjesztő falatokat szolgálták fel (gustatio), amihez általában mézes bort ittak (mulsum). Az előétel különböző mártásokkal, szószokkal ízesített tojás, hal vagy zöldség volt. Ezután következett a valódi vacsora, a „primae mensae”, ami általában hét halból ill. különböző húsfélékből készült fogást tartalmazott. Ez lehetett szárnyas, bárány, sertés, de olykor-olykor különböző vadhúsok is az asztalra kerültek. A vacsora utolsó felvonása, a „secundae mensae” volt, melynek során friss vagy szárított gyümölcsöket, valamint kifejezetten sós vagy csípős ételeket szolgáltak fel, és legfőbb célja az utána következő borfogyasztás és ezzel együtt a jókedv növelése volt.

A Horatius nevéhez fűződő szólás, az „Ab ovo usque ad mala”, („a tojástól az almáig”,  azaz valaminek az elejétől a végéig) is a római lakomák kezdő és befejező fogására, vagyis a vacsora tojással való kezdetére és gyümölccsel való befejezésére utal.

A lakoma résztvevői általában egy nagy, közös tányérból ettek kézzel vagy kanállal. A villát ebben az időben még nem használták, késre pedig nem volt szükségük, mert a szolgák az ételt apró falatokra darabolták. A különböző ízesítésű borokat előre meghatározott mennyiségű hideg vagy meleg vízzel, közvetlenül a fogyasztás előtt keverte össze a már fentebb említett tricliniarca vagy más néven magister bibendi. Ő volt az egyetlen, akinek a vacsora során szigorúan tartózkodnia kellett az ivástól. A borok ízesítéséhez elsősorban mézet, ritkábban mazsolát használtak, de a kutatások során előkerült olyan recept is, amely méz, babérlevél, datolya, bors és sáfrány főzetének használatát írja elő.

Annak ellenére, hogy a vacsora alatt is tetemes mennyiségű bor fogyott, a lakoma záróakkordja, a „commisatio” egy sor újabb, közös koccintást jelentett, amin már azok a személyek is részt vehettek, akik magára a vacsorára nem voltak hivatalosak.

Korábbi cikkek a témában:

Az antik római konyha 1. rész

Az etruszk konyha

VN:F [1.8.6_1065]
Értékelés: +1 (1 szavazat)

Címkék, kategóriák

Címkék: , ,
Kategória: Világkonyha

Kapcsolódó cikkek:





Ossza meg ezt az oldalt ismerőseivel!
  • Digg
  • Sphinn
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Mixx
  • Google Bookmarks
  • Yigg

Nem érkezett még hozzászólás »

Még nem érkezett hozzászólás

RSS csatorna. TrackBack URL

Szólj hozzá

Security Code:

Péksuli Limarával a Gasztrotippen
Pite-péntek a Gasztrotippen
Gasztrotipp on Facebook
Gasztrotipp.hu - Receptgyűjtemény