Július után augusztus is számos gasztronómiai programot kínál, így szinte az egész ország területén találhatunk érdekes rendezvényeket. Ezekből szemezgettünk.
Hungarikum Fesztivál Balatonalmádi – 2010. július 29. – 2010. augusztus 3.
Nemzetközi Királyi Szakácsverseny Nagyszakácsiban – 2010. augusztus 5-7.
“Nagzakach” vagy mai nevén Nagyszakácsi középkori település, melynek kialakulásában szerepet játszott, hogy királyaink Mátyás és Zsigmond korábban itt adományoztak földterületet kiváló szakácsaiknak. A rendezvény ideje alatt az érdeklődők megkóstolhatják az elmúlt évek Királyi Szakácsainak ételeit, Királyi Borászok borait, valamint népi udvarokon különféle tájételeket a helyszínen megvásárolható bónokkal. A három nap alatt lesz borverseny, polgármesterek főzőversenye, falusi ízek kavalkádja, gabonaétel-különlegességek, vásári játékok, bajvívók, hastáncosok, reneszánsz mulatság, gólyalábasok, zászlóforgatók, lovagi játék, mutatványosok, Királyi Asztal megterítésének ceremóniája, meglepetés koncert és tűzijáték.
Dinnyefesztivál Medgyesegyházán - 2010. augusztus 6-8.
A 15. alkalommal megrendezésre kerülő Dinnyefesztiválon az idelátogatók részt vehetnek a Dinnyelovagrend lovagi tornáján, amely játékos formában zajlik: dinnyepakoló, dinnyesaccoló-, dinnyeevő-, dinnyezsonglőr-, dinnyedobozoló és a “legtökösebb dinnyés” címért zajlik majd a verseny. Az összesített eredmény után a legjobb elnyeri méltó jutalmát és a polgármester Dinnyelovaggá üti. Emellett az idelátogatók részt vehetnek a dinnyefigura-készítő és az ínyencversenyben. Az előbbiekben különböző bábokat, figurákat, az utóbbiban ételeket-italokat készítenek dinnye felhasználásával, melyeket zsűrizés után a közönség elfogyaszt.
Helyszín: Kossuth tér
További információ itt.
Fokhagymafesztivál Bátyán – 2010. augusztus 7.
Idén másodszor kerül megrendezésre az országos fokhagymafesztivál és az ehhez kapcsolódó sütő-főző verseny. A tavalyi első évben közel 30 csapat indult, az országból kb. 3000 érdeklődő és látogató jelent meg, így idén is hasonlóan nagy érdeklődésre számítanak a szervezők.
További információ itt.
Röszkei Falunapok és Nemzetközi Töltött Káposzta-főző Verseny – 2010. augusztus 7-8.
2010. augusztus 7-8-án kerül megrendezésre Röszke Község Önkormányzat szervezésében a XX. Röszkei Falunapok és a XVI. Nemzetközi Töltött Káposzta-főző Verseny. Szombaton a gasztronómiai versenyé a főszerep, mely a röszkei mazsorettek és fogatosok felvonulásával veszi kezdetét. A délutáni órákban kulturális programokra, valamint a Falunapok ünnepélyes megnyitójára kerül sor. A napot utcabál és tűzijáték zárja. Vasárnap szabadidős, sport- és gyermekeknek szóló programokkal várják majd a látogatókat, este pedig koncert zárja az ünnepi hétvégét.
Várkerti Vigasságok – Szürkemarha, Mangalica Fesztivál Gyulán – 2010. augusztus 13-15.
A 2007. évben első alkalommal került megrendezésre a Gyulai Vár melletti rendezvényterületen a Várkerti Vigasságok. A rendezvény céljai között szerepel, hogy a látogatókkal megismertesse a magyar biotermékeket, az őshonos magyar állatok húsából készült ételeket, és a hungarikum italokat. A rendezvényre kilátogató vendégeket élő koncertek és ételkészítési bemutatók szórakoztatják, ahol megkóstolhatják a szakácsmesterek által megálmodott étel-különlegességeket, melyeket olyan őshonos magyar állatok húsából készítettek, mint a szürkemarha, mangalica, racka, cigája. Szombaton és vasárnap a baráti társaságoké a főszerep, amikor is a “Mangalica húsából készült ételkülönlegességek” főzőversenyén illetve vasárnap a szürkemarhagulyás főzőversenyen megmutathatják, hogy ki hogy bánik a fakanállal.
További információk itt.
Európai Kenyérünnep Orosházán (Gyopárosfürdő) – 2010. augusztus 19-20.
A rendezvényt 1997 óta rendezi meg Orosháza Város Önkormányzata, kezdetben “Szent István-napi vigasság Gyopárosfürdőn” címmel. Ezt tovább fejlesztve, 2000 óta “Országos”, míg 2004 óta “Európai Kenyérünnep” néven kerül megrendezésre. A rendezvény célja a század elején világhírűvé vált, a párizsi világkiállításon aranyéremmel díjazott orosházi kenyér rangjának, hírének visszaállítása, a helyi hagyományok újjáélesztése, hiszen a Magyar Pékszövetség Orosházát tekinti a magyar kenyér fővárosának. A rendezvény visszatérő eseménye 20-án a “Pékek utcája”, ahol kóstolóval egybekötött termékbemutatót tartanak, valamint sütőipari különlegességekkel és díszmunkákkal versenyeznek a pékmesterek. A városi rendezvény közönségprogramjának immáron hagyományosan az Orosháza-Gyopárosi Gyógy-, Park- és Élményfürdő ad otthont, ahol a pékek szakmai bemutatói mellett egész napos szórakoztató-szabadidős programok várják a látogatókat. Gyermekfoglalkoztató programok, három generációnak összeállított műsorok, szépségverseny várja a látogatókat, és egy fergeteges vízi-tűziparádé zárja a napot.
VI. Országos Lecsó Fesztivál Balatonkenesén – 2010. augusztus 21.
Lecsót főzni mindenki tud, s mindenki másképp. S hogy ki mit tesz hozzá? Mitől lesz házias, különleges, de leginkább finom a lecsó? A titokra fény derül majd Balatonkenesén, immáron hatodszor. Elő hát a bográcsokkal, kondérokkal, kötényekkel, egyenpólókkal, fakanalakkal! Csapatok, csoportok, családok, baráti társaságok, civil szervezetek, fiatalok, idősebbek jelentkezését várják!
VI. Rigó Jancsi Fesztivál Pákozdon – 2010. augusztus 21.
Pákozd szülötte a világhírű cigányprímás: Rigó Jancsi. A kis prímásról már gyermekként is csodákat zengtek, amit felnőttként túlszárnyalt. A neve szorosan összefügg a rigójancsi süteménnyel is – a legendája bejárta az akkori világsajtót. Erről és szerelme, Clara Ward-Shimay hercegnő készítette kedvenc reggelijükről nemcsak hallhatnak, hanem meg is kóstolhatják, vásárolhatják a helyszínen, a pákozdi Művelődési Házban. A rendezvényen természetesen jelen lesz a cigányzene és a roma kultúra is.
További információ itt.
Vegetáriánus Fesztivál Budapesten – 2010. augusztus 28-29.
A 14. alkalommal megrendezett fesztiválon vegetáriánusoknak és az életmód iránt érdeklődőknek kínálják táplálkozási szakemberek előadásait, csoportos jóga, relaxációs és tánc foglalkozásokat, valamint makrobiotikus és vegetáriánus ételkóstolókat, öko és bio szemléletű termékek bemutatóit.A programokat bio és öko termékek vására, ingyenes ételkóstolók, a “Hogyan készül?” standon a természetes és tudatos fogyasztói szokásokat támogató termékek bemutatója, masszázs és reiki szoba teszi teljessé. A rendezvényre a belépés ingyenes!
Helyszín: Pataky Művelődési Központ
További információ itt.
A kép innen származik.
Címkék, kategóriák
Címkék: gasztronómiai fesztivál, gasztrorendezvény, programajánlóKategória: Hírek, Rendezvények



Sziasztok!
Hasznos a kis lista, néhánnyal még kiegészíteném, ha nem gond
Aug. 6-8. Debreceni Borkarnevál
Aug. 6-8. Hajdúbagosi dinnyefersztivál
Aug. 7. Nemzetközi mézvásár és méhésztalálkozó, Jászberény
Aug. 14-20. Ételkorzó, Szolnok
Júl. 31-aug. 1. 9. Nemzetközi diófesztivál, Milota
Aug. 19. Nemzetközi halászléfőző verseny, Túristvándi
Aug. 20-21. Nemzetközi szilvalekvárfőző verseny
Comment by MM — 2010/07/29 @ 09:04