Hozzávalók
2 bontott csülök (nem füstölt) – 2 fej hagyma – 1 kisebb fej fokhagyma – 1 paprika – zsír – olaj – húsfűszer – 1 kg kisebb szemű burgonya
Elkészítés
Süthetjük római tálban, vagy süthetjük sima tepsiben is. Mindkettőben hasonló módon kell elkészíteni, csak a római tálat elő kell áztatni, valamint hideg sütőbe kell tenni.
A tepsit vagy a tálat jól kibéleljük zsírral vagy egy kis olajjal. Ki hogyan szereti. Én egy kis olajat tettem meg egy kisebb kanál zsírt. A csülköket érdemes előre bepácolni. Egy kis olajba tegyünk húsfűszert, valamint 3-4 gerezd préselt fokhagymát és forgassuk át benne a húst.
Tegyük a csülköt a tepsibe, bőrével lefelé, majd rakjunk mindegyikre egy vastagabb karéj szalonnát. Tegyük körbe négybe vágott hagymával, paprikával és a maradék fokhagymával. Adhatunk hozzá egy korty vizet, majd lefedve 180 fokon legalább 2 órán át süssük. Félidőben forgassuk át a húst. A burgonyákat hámozzuk meg, fűszerezzük (én egy kis sültburgonya fűszerrel szórtam meg), vagy sózzuk, vágjuk ketté és tegyük a hús mellé, kb. 1 óra 45 percnél :)
2 óra elteltével vegyül le a fedőt és nagy hőfokon süssük készre. Közben, legalább kétszer locsoljuk meg a levével.
Címkék, kategóriák
Elkészítési idő: 1 óránál többNapszak: Ebéd, Vacsora
Típus: egytálétel, húsétel
További címkék: burgonya, csülök, cukormentes étel, fokhagyma, gluténmentes étel, karácsonyi étel, tejmentes étel, tojásmentes étel, vöröshagyma
Kategória: Recept
Kapcsolódó receptek:
Képek
Szerző
|
|
|
Bianka - Kiskonyham Receptek: 32 db Hozzászólások: 0 db Teljes profil Összes recept |


