Céklaleves

VN:F [1.8.6_1065]
Értékelés: 9.0/10 (1 szavazat)
Recepttárba teszNyomtatás

Elég sokáig tartott még rászántam magam, hogy a céklát ne csak savanyúság gyanánt készítsem el. Most már tudom, nagy hiba volt olyan sokáig várni, mert a belőle készült leves nagyon finom. A selymesen krémes levest pirított mandulával tálaltam, a két íz együtt nagyon finom lett.

Hozzávalók

1 nagy cékla
1 db lila hagyma
1,5 dl tejszín
1 db húsleveskocka
bazsalikom
1 ek méz

őrölt fehérbors
1 citrom leve
margarin

Elkészítés

A céklát megpucolni és nagylyukú reszelőn lereszelni(a kezünkre neylon zacskót húzni, így nem lesz tőle piros)

A hagymát apró kockákra vágni, majd egy edénybe tenni és egy pici margarinon elkezdeni párolni. Ha már üvegesre párolódott, hozzáadni a céklát és együtt párolni még párpercig. Közben ízlés szerint fűszerezni. Felönteni annyi vízzel, hogy ellepje, majd jó fél órán át főzni. Ezután levenni a tűzről és botmixerrel pépesíteni. Ha túl sűrű lenne, pici vizet önteni hozzá. Visszatenni a tűzre, majd belefacsarni a citrom levét, hozzáadni a mézet, és jól kiforralni. Ha már forr, állandó keverés mellett hozzákeverni a tejszínt. Összeforralni, de főzni már nem kell.

Egy teflon serpenyőbe tenni a mandulát, és gyenge lángon kicsit megpörkölni.(vigyázni mert hamar megég)

Tapasztalatok

Tálaláskor a leves tetejére szórni a mandulát és még egy kis tejszínt is lehet rá csepegtetni.

Címkék, kategóriák

Elkészítési idő: 30-60 perc
Napszak: Ebéd, Vacsora
Típus: leves
További címkék: cékla
Kategória: Recept

Kapcsolódó receptek:

Céklaleves wasabi habbal
Borscs, orosz céklaleves
Céklaleves hidegen /Akusta zupa/
Padlizsánkrémleves babbal
Sültpaprika krémleves
Birsalmás sütőtökkrémleves
Sültbirsalma krémleves
KUKORICÁS SÜTŐTÖKKRÉM-LEVES
Tavaszi hagymaleves
Sáfrányleves




Képek

Szerző

Gizi
Receptek: 115 db
Hozzászólások: 14 db
Teljes profil
Összes recept
Ossza meg ezt az oldalt ismerőseivel!
  • Digg
  • Sphinn
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Mixx
  • Google Bookmarks
  • Yigg

Nem érkezett még hozzászólás »

Még nem érkezett hozzászólás

RSS csatorna. TrackBack URL

Szólj hozzá

Security Code:

Péksuli Limarával a Gasztrotippen
Pite-péntek a Gasztrotippen
Gasztrotipp on Facebook
Gasztrotipp.hu - Receptgyűjtemény