
Hozzávalók
4 szelet 200-250 g-os marhahátszín
2 szeletenként 1 gerezd fokhagyma és 1 ág rozmaring
olívaolaj
1-2 evőkanál vaj
só, bors
600 g burgonya
200 g tarlórépa
15 g vaj
400 ml tejszín
125 g emmentáli sajt
szerecsendió
só, bors
250 ml vörösbor
50 ml borjúalaplé
1 salotta
30 g hideg,kockára vágott vaj + 1 diónyi
Elkészítés
A sütőt melegítsük elő 180°C-ra (légkeverés). Egy gratinformát, vagy kis gratinformákat kenjünk ki vajjal, esetleg fokhagymával, ízlés szerint. Szeleteljük fel a megpucolt tarlórépát és burgonyát egy gyalu segítségével 3-4 mm vastagra. Helyezzünk három sor burgonyát a forma aljára, sózzuk, borsozzuk és szórjuk meg frissen őrölt szerecsendióval. Ezután tegyünk rá két réteg tarlórépát, fűszerezzük és locsoljuk meg tejszínnel. Ezt addig folytassuk, míg elfogytak a hozzávalók, majd a tetejét szórjuk meg reszelt sajttal. Süssük kb. 45-50 percet, ha nagy formát használunk, ha kicsiket, akkor 20-25 percet. A szószhoz olvasszunk fel egy diónyi vajat és pároljuk meg rajta a kockára vágott salottát, majd öntsük fel a vörösborral és az alaplével és forraljuk be magas hőfokon a felére. Ízesítsük sóval, borssal és apró adagokban keverjük a vajat a szószhoz. A hússzeleteket sütés előtt 2 órával vegyük ki a hűtőből. Kevés olívaolajat forrósítsunk a serpenyőben és a megtörölt (semmiképpen se legyen a hús nedves!) hátszínszeleteket a vastagságtól függően 1-1 1/2 percig oldalanként süssük, egyszerre mindig csak 2 szeletet. Ekkor dobjuk mellé a fokhagymát, rozmaringot és a vajdarabokat, majd az olvadt vajjal locsoljuk meg és ezzel együtt meleg helyen a húst 5-10 percig pihentessük. Tálaljuk vajban sült répával, tarlórépachips-szel és a még október végéig szezonban lévő brokkolival.
Címkék, kategóriák
Elkészítési idő: 30-60 percNapszak: Ebéd
Típus: húsétel
További címkék: alaplé, burgonya, emmentáli, fokhagyma, gluténmentes étel, karácsonyi étel, marha, marhahátszín, rozmaring, sajt, tarlórépa, tejszín, tojásmentes étel, vörösbor
Kategória: Nap receptje, Recept
Kapcsolódó receptek:
Képek
Szerző
|
|
|
mandulasarok Receptek: 3 db Hozzászólások: 4 db Teljes profil Összes recept |


