Nigella Lawson újjászületett Cseresznyés Triflje

VN:F [1.8.6_1065]
Értékelés: 0.0/10 (0 szavazat)
Recepttárba teszNyomtatás

Hozzávalók

3 pohárnyi adag / 3 főre


A piskótához:
100g finomra darált mandula
3 tojás fehérje
csipet só
1ek méz


A lekvárhoz, gyümölcshöz:
1 üveg cseresznye befőtt


A sodóhoz:
3dl kókusztej (Alnatura)
1dl víz
1 bourbon vanília
3tojás sárgája
1ek méz
3tk kukorica keményítő
konyak, kb. 1dl

Elkészítés

A piskótához aprítóban ledaráljuk finomra a mandulát, majd hozzákeverünk 1ek mézet. A tojás fehérjéket egy csipet sóval keményre verjük, majd 3 részben a mandulához keverjük. 180°C-on 17 percig sütjük.
A lekvárhoz szűrővel leöntjük a cseresznyékről a cukros levet és átmossuk folyó víz alatt. Az egyik felét félretesszük, a másik felét pedig bedobjuk a turmixba és simára turmixszoljuk, majd egy edényben a tűzön közepes lángon, gyakran megkavargatva 30percig lekvárrá főzzük.
A sodóhoz a kókusztejet a vízzel és a felvágott és kikapart vaníliával feltesszük egy edényben és felforraljuk. Mikor felforrt kivesszük a vanília darabokat, és ráöntjük lassan, folyamatos keverés mellett a mézzel már felvert tojás sárgákra. Visszaöntjük az edénybe és visszarakjuk a tűzre és alacsony lángon főzzük. Hozzáadjuk a kukorica keményítőt és forráspontig főzzük. Ha bugyogna gyorsan hideg vizes tálba rakjuk. Folyamatosan kevergessük, különben rántotta lesz. Azonban ha ez véletlen összejönne semmi pánik, öntsük a turmixba és keverjük simára. Hagyjuk kihűlni.
A trifle összeállítása: az edény/poharak aljára halmozzuk a piskótákat, melyeket félbevágtunk és lekvárral összetapasztottunk. Erre lehet önteni egy kis konyakot. Ekkor jönnek az egész, kimagozott cseresznyék, melyeket szépen sorba rendezünk, majd ráöntjük a már kihűlt sodót. Ennél a résznél Nigella a cseresznye levéből szirupot főz és vékonyan rácsorgatja a sodóra, de én ezt kihagytam, mert a lé cukros, de ettől függetlenül ezt bárki bátran megteheti. Egy éjszakára, vagy pár órára tegyük a hűtőbe.

Tapasztalatok

Forrás:
Nigella Lawson: Hogyan váljunk házi istennőkké?

Szerintem:
Nagyszerű, kényeztető desszert, melyet kis különálló poharakban, avagy egy nagy tálban lehet tálalni. Nagyszerű az ízek és textúrák harmóniája, egyik sem túl erős vagy gyenge. A vendégek pedig tényleg istennőként néznek ránk a sütemény láttán és ízlelvén.
Azonban, ha szavazni kéne, akkor én stip-stop Édesanyám ál-triflejére szavaznék, mely a következőképp csábít: puha piskóta réteg rummal és rumban áztatott mazsolával, és isteni finom madártej a tetején. Hogy miért? Mert magyar vagyok és mert Anyás. :-)

Címkék, kategóriák

Elkészítési idő: 30-60 perc
Napszak: Ebéd, Vacsora
Tájegység: brit
Típus: desszert, pohárkrém, vegetáriánus étel
Kategória: Recept

Kapcsolódó receptek:

Nigella Lawson – Guinness sörös gyömbéres sütemény
Nigella Lawson – Indiai fűszeres sültkrumpli
Nigella Karácsonyi gyümölcskenyere
Vegán cseresznyés hajdinapalacsinta
Cseresznyés focaccia
Ragacsos rizs mangóval
Lisztmentes gesztenyés habfalatok csokoládé öntettel
Mascarponés eperálom fagylaltországból
Csokoládétorta sütés nélkül
Sárgabarackos túrógombóc




Képek

Szerző

Pocak Panna
Receptek: 36 db
Hozzászólások: 0 db
Teljes profil
Összes recept
Ossza meg ezt az oldalt ismerőseivel!
  • Digg
  • Sphinn
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Mixx
  • Google Bookmarks
  • Yigg

Nem érkezett még hozzászólás »

Még nem érkezett hozzászólás

RSS csatorna. TrackBack URL

Szólj hozzá

Security Code:

Péksuli Limarával a Gasztrotippen
Pite-péntek a Gasztrotippen
Gasztrotipp on Facebook
Gasztrotipp.hu - Receptgyűjtemény