Mákos-citromos pancake, vagyis palacsinta

VN:F [1.8.6_1065]
Értékelés: 10.0/10 (2 szavazat)
Recepttárba teszNyomtatás

Nem túl édes, finoman citromos, a roppanós kis mákszemek pedig irtóra feldobják az egészet. Leginkább az eper vagy a málnadzsem illene hozzá, de nekem most egy kis szilvalekvárom volt felbontva, azt lazítottam fel egy kis tejszínnel, és azzal is nagyon finom volt. Ha nem egy kisebb hadseregnek készülünk vele reggelire, nyugodtan felezhetjük a hozzávalók mennyiségét, mert ebből a mennyiségből legalább 30-32 ki palacsinta lesz.

Hozzávalók

320 g sima liszt, átszitálva (nálam búzacsírás most)
30 g mák (egész, nem darált)
1 teáskanál sütőpor
1/2 teáskanál szódabikarbóna
80 g cukor (ízlés szerint)
csipet só
2 tojás
kb. 1 citrom leve és reszelt héja (ha valaki citromosabban szeretné lehet picit több is)
2 evőkanál vaj, olvasztva
480 g joghurt és tej keveréke, vagy aludttej (mondjuk fele-fele arányban)
A sütéshez: semleges ízű olaj

Elkészítés

A száraz hozzávalókat összevegyítem egy tálban, egy másikban pedig kézi habverővel kikeverem a folyékony hozzávalókat.
A kettőt alaposan összekeverem, majd palacsintasütőben kisebb palacsintákat sütök belőle.
Ízlés szerint lekvárral tálalom.

Tapasztalatok

http://ildinyo.blogspot.com/2010/10/makos-citromos-pancake-avagy-palacsinta.html

Címkék, kategóriák

Elkészítési idő: 30-60 perc
Napszak: Ebéd
Tájegység: amerikai
Típus: desszert, vegetáriánus étel
További címkék: citrom, joghurt, mák, palacsinta, tojás
Kategória: Nap receptje, Recept

Kapcsolódó receptek:

Citromos palacsinta szárított áfonyával
Mákos kelt palacsinta meggyel
Pancake day, azaz Palacsinta-nap
Citromos-mákos keksz
Mákos-citromos puding
Citromos-kókuszos sütemény
Citromos-joghurtos sütemény
Mákos citromtorta
Mézes-mákos muffin
Reform mákos muffin




Képek

Szerző

ildinyo
Receptek: 23 db
Hozzászólások: 0 db
Teljes profil
Összes recept
Ossza meg ezt az oldalt ismerőseivel!
  • Digg
  • Sphinn
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Mixx
  • Google Bookmarks
  • Yigg

3 Hozzászólás »

Rendezés: legfrisebb hozzászólások

UN:F [1.8.6_1065]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
kicsiVu
Receptek: 404 db
Hozzászólások: 20 db
Teljes profil
Összes recept

Ma ez volt a reggelim. Nagyon finom!!! Köszi a receptet!

UN:F [1.8.6_1065]
Rating: 0 (from 0 votes)

Comment by kicsiVu — 2011/01/06 @ 15:36

UN:F [1.8.6_1065]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
Wawa38
Receptek: 4 db
Hozzászólások: 3 db
Teljes profil
Összes recept

Köszi megcsináltam nagy sikere volt. Másodjára mák helyett apróra vágott diót tettem bele igy is isteni volt.Köszi még egyszer (-:

UN:F [1.8.6_1065]
Rating: 0 (from 0 votes)

Comment by Wawa38 — 2011/01/12 @ 17:43

UN:F [1.8.6_1065]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
Gizi
Receptek: 115 db
Hozzászólások: 14 db
Teljes profil
Összes recept

Én is megsütöttem és nagyon ízlett. Málnadzsemet főztem hozzá!! Köszönet a receptért.:)

UN:F [1.8.6_1065]
Rating: 0 (from 0 votes)

Comment by Gizi — 2011/01/18 @ 17:49

RSS csatorna. TrackBack URL

Szólj hozzá

Security Code:

Péksuli Limarával a Gasztrotippen
Pite-péntek a Gasztrotippen
Gasztrotipp on Facebook
Gasztrotipp.hu - Receptgyűjtemény