Húsvéthoz közeledvén most egy pikáns, sós lepényt javaslunk a hétvégi reggelihez. Alma és feta adja a jellegét, zsálya fűszerezi. A kapros-túrós lepény mediterrán változata.
Hozzávalók:
Tészta:
15 dkg liszt
12,5 dkg feta
0,4 dl víz
0,3 dl olívaolaj
1,5 tk. sütőpor
1/4 tk. só
Rakomány:
1/2 kg alma (3-4 db)
1/2 citrom vagy 1 lime leve
Öntet:
12,5 dkg tejföl
2,5 dkg feta szétnyomkodva
1 tk. zsálya elmorzsolva (még jobb a friss)
pici só
frissen őrölt bors
A tésztához valókat kézzel összegyúrjuk, egy nagy gombócot formálunk belőle. Előveszünk egy kisebb téglalap alakú tepsit vagy egy a szokásosnál kisebb átmérőjű piteformát és kivajazzuk. A tésztagombócból vékony szeleteket vágunk és belenyomogatjuk a formába kis peremet is képezve a szélén. Ezzel a technikával kibéleljük a tepsit, majd kis időre hűtőbe tesszük.
Közben az almákat meghámozzuk, kicsumázzuk, vékony szeletekre vágjuk, és rögtön meglocsoljuk a citruslével. Kivesszük a tepsit a hűtőből és elrendezzük rajta az almaszeleteket. 175 fokon előmelegített sütőben hagyományos módon 15 percig sütjük.
Ezalatt az öntet hozzávalóit homogén masszává keverjük. A sózással vigyázzunk, mert a feta eleve sós.
A negyed óra letelte után kivesszük a sütit a sütőből és egy szilikonecsettel egyenletesen megkenjük az öntettel, majd visszatesszük és 200 fokon további 15-20 percig sütjük.
Címkék, kategóriák
Címkék: Pite-péntekKategória: Magazin


