A sáfránnyal kapcsolatban sok kérdés merülhet fel. Vajon miért tartják a világ legdrágább fűszerének? Honnan ered valójában? Valóban csak a keleti konyha nélkülözhetetlen fűszere? Mi, magyarok mióta ismerjük? Van-e különbség a sáfrány és a sáfrányos szeklice között? Vajon ez utóbbi méltó helyettesítője lehet-e a gasztronómiában? És végezetül ha hozzájutunk e nemes gasztronómiai kincshez, mihez kezdjünk vele?

A karácsony különleges ünnep, saját színei, ízei, illatai vannak és ilyenkor olyan ételeket is megengedünk magunknak, amit a hétköznapokon nem. Családi ebédek, baráti vacsorák, éjszakába nyúló beszélgetések… Van annál jobb, mint a karácsonyfa alatt elrágcsálni egy szegfűszeggel ízesített mézeskalács szívecskét, vagy elszürcsölni egy pohár fahéjjal fűszerezett likőrt? Ezek azok a benyomások, amelyek az ünnepet még ünnepibbé teszik.

A gyömbér őshazája vitatott, de az tény, hogy nagy termőhelyei a trópusi klímán találhatók: többek között Nyugat-India, Kína, Indonézia, Brazília, Jamaica és Nigéria fedezi a világ gyömbérszükségletét. Ennek fényében nem csoda, hogy a mai napig a Távol-Keleten örvend a legnagyobb népszerűségnek, míg Európa egyes részein szinte csak szárított, porított alakban használatos leginkább a karácsonyi sütik fűszerkeverékének alkotórészeként.

Bazsalikom, rozmaring, tárkony, kakukkfű és társaik… ha megtapasztaljuk mennyivel fejedelmibb ízt ad a friss fűszernövény az ételeknek, nem is igazán akarunk már a szárított formájukkal dolgozni, vagy ha mégis, akkor azt saját növényből.